Ezúttal egy sorozat ajánlóval jöttem nektek. Általában, amikor készülök egy cikkre, minden általam szóba hozott filmet, sorozatot, könyvet el szoktam olvasni, ami néha azt jelenti, hogy hetekig a szabadidőm nagy részében csak Batmant filmeket vagy bizonyos tematikájú sorozatokat darálok, de ez a mai ajánlóm kivétel ez alól. Az időutazó feleségének alapja Audrey Niffenegger nagy sikerű regénye, amelyet 2007-ben már megfilmesítettek, jelenleg pedig egy hat részes minisorozat formájában dolgozzák fel. A cikk megjelenésekor négy rész elérhető a HBO Maxon. Az pedig, hogy nincsenek teljes ismereteim a műről a cikk pillanatában, nem jellemző rám. Nem olvastam a regényt és a film is valahogy kimaradt eddig, és ameddig nem elérhető a sorozat minden darabja, addig ezt nem is szeretném pótolni. Úgy sejtem, hogy azért a cselekmény némileg el fog térni a filmtől, de mégsem szeretném, ha lelőné a sorozat poénját a film, és mivel ezt kezdtem el nézni, ezt szeretném előbb befejezni. A sorozatot egyébként Steven Moffat neve fémjelzi, aki a Ki vagy, Doki? és Sherlockkal már bizonyított.

Többször említettem már, hogy nekem semmi bajom a romantikus filmekkel, de csak akkor, ha űrhajón játszódnak vagy szerepel benne boszorkány, jelmezes igazságosztó vagy idegen lény, esetleg a jövőben játszódik.

Az időutazó felesége egy nagyon jó példa erre, tulajdonképp az alapötletet kivéve semmi sci-fi nincs benne, egy szerelmi történet némi drámai felhanggal. Az alapszituáció, hogy Henry (Theo James) egy genetikai hiba miatt időnként eltűnik, és valamikor, de általában a saját életének idején, máskor bukkan fel, majd órák, néha napok múlva visszatér, és ott folytatja az életét, ahol abbahagyta.

Viszont ahogyan a cím is adja, ill. ahogyan több részben is elhangzik ez a sorozat főszereplője nem az időutazó, hanem a felesége. Az időutazást Henry nem tudja kontrollálni, tehetetlenül zuhan át az idősíkokon, és ehhez megpróbált alkalmazkodni. Az utazásokban azért bizonyos minta mégis létezik. Azok a pillanatok vagy emberek, akik fontosak a férfi számára, odavonzzák őt, és bizonyos időpillanatokba vagy személyekhez vissza-visszatér. Claire (Rose Leslie) hat évesen találkozik először Henryvel, aki akkor a harmincas éveiben jár, és elmondja neki, hogy időutazó. Henry gyakran meglátogatja még gyermekkorában Claire-t, aki huszonévesen találkozik először a saját idejében élő Henryvel is, aki mit sem tudott (még) az idősebb én látogatásairól. Első olvasásra felvetődhet a kérdés, hogy vajon ezt az egészet hogy lehet megjeleníteni úgy, hogy izgalmas legyen, de egyben követhető is. Úgy gondolom, hogy ezt mesterien megoldották, és már az első részben érthetően lefektetik a szabályokat. A sorozat hangulata magával ragad, a képernyő elé szegez, a melodramaturgikus hangulatot vagy a vészjósló előjeleket olyan könnyedebb pillanatok váltják fel, amikor például a fiatalabb és idősebb Henry beszólogat egymásnak. A szereplőket több idősíikon, több életkorban ismerhetjük meg, amelyből kiválóan látszik, hogy mennyit és miben változik egy ember évtizedek alatt, ennek megvalósítása különösen tetszett. A szereplők különböző életkoraikban egymás különböző változataival találkoznak, néha egyszerre többel is, és ez a felállás nem egy agyon használt séma, hanem valami másabb, újabb ötlet.

Az első részben felvázolták a helyzetet nagyon szórakoztató módon, néhány vészjósló előjelet elrejtettek közben, amely néhány későbbi eseményre utalhat, de nem tudtam elképzelni, hogy hova tudják még fokozni a dolgot, aztán a második és különösen a harmadik résszel még rá tudtak tenni több lapáttal. A negyedik rész talán kevésbé volt drámai, de nem kevésbé volt jó. Olvasóimmal együtt várom kíváncsian a végkifejletet az utolsó két rész formájában. Akik látták vagy olvasták a korábbi műveket, nekik is szívből ajánlom, mert ugyan én nem láttam őket, de ahogy némi információ morzsákba futok olvasgatás közben, nekik is tartogathat meglepetéseket a sorozat.

Ez alkalommal Gotham város jelmezes igazságosztója kerül górcső alá. Batman az egyik legnépszerűbb DC hős. Bruce Wayne gyermekkori tragédiája végigkíséri az életét. A szülei ugyanis egy gyilkosság áldozatai lettek még gyermekkorában, amelynek tanúja is, felnőve pedig a ráhagyott milliárdok segítségével próbál küzdeni a bűnözés ellen. Céltalan bosszúvágyát azonban ez nem elégíti ki, megalkotja jelmezes igazságosztó alteregóját, Batmant, akinek bőrébe bújva az utcákon közelharcot vív a bűnözés ellen egy olyan korrupt és romlott városban, ami nem is biztos, hogy megérdemli áldozatát.

Batman (1989)

Az 1989-es Batman film Michael Keaton főszereplésével igazi kultfilmmé vált, és lerakta a modern szuperhős filmek alapjait. A sztori nem jár be nagy ívet és nincs komoly csattanó sem, de egy kerek egész, amely egyetlen percre sem válik unalmassá. Ennyi év után is ki tudom jelenteni, hogy nem öregedett rosszul, remekül megkomponált film, a játékidő egy perccel se több vagy kevesebb a kelleténél, pont elég hozzá, hogy megfelelően feszes narratívát kapjunk. Michael Keaton Batmanje képregényhűen sötét, emellett szimpatikus karakter. A film megmutatja Bruce Wayne indítékait, de Batmanként is eleget látjuk. Egyetlen komoly negatívum lengi be, méghozzá az, hogy hiába ő a címszereplő, az igazi főszereplő Jack Nicholson Jokere, aki mellett senki más nem lehet érdekes a képernyőn. Frappáns megoldás volt a készítőktől hős és antiős eredettörténetét így összefonni. A női főszereplő Kim Basinger, aki Vicki Vale-t alakítja nem kap kulcsszerepet, de cserébe nem is válik idegesítővé. Véleményem szerint az egyik legjobban sikerült Batman mozi.

Batman visszatér (1992)

Személy szerint nem a kedvenc Batman filmem, habár kétségtelen, hogy a Tim Burton-féle atmoszféra hasonlóan magával ragad, mint a korábbi rész esetében is. A címszerepben maradt Michael Keaton, aki még mindig kellően komor, mellesleg rutinból hozza a figurát. Batman ellenlábasát, Pingvint Danny DeVito alakítja, karaktere alapvetően tetszik, habár néhol túltolták szerintem az undorítósági szintet, ebben a filmben soknak éreztem, és néhol a ripacskodás is felütötte a fejét. Christopher Walken Max Shreckjét kifejezetten szerettem, a gátlástalan politikai karrierre törő üzletember nagyon is aktuális téma bármely országban, bármely korban. A filmmel kapcsolatban azonban nekem a női főszereplővel volt a legnagyobb gondom. A Michelle Pfeiffer alakította Selina Kyle egy nagyon okos, elnyomott női karakter, aki a testi és lelki traumái miatt Macskanővé alakul. Számomra egyáltalán nem megalapozottak az indítékai, főleg a Batmannel szemben fennálló féktelen gyűlölet háttere áll ingatag lábakon. A film végén Batman egy a szuperhős filmekben előbb-utóbb előkerülő, kissé elcsépelt, de azért releváns erkölcsi dilemmát hoz fel: Szabad-e önbíráskodni, esetleg ölni. A helyes választ természetesen hősünk tudja, és Macskanőt sem hagyja, hogy hibát kövessen el. Az csak kicsit ront az élményen, ha emlékszünk rá, hogy a film elején a harc hevében mennyire veszi ezeket az elveket számításba, és milyen korlátokat lép át.

Mindörökké Batman (1995)

Az első két rész komor stílusát és a teljes szereplőgárdát is lecserélték. Tim Burtont, aki egyébként producerként azért maradt, Joel Schumacher váltotta le. Az új rendező érdekes módon inkább a horror-thriller műfajban szerzett hírnevet, mégis a korábbi sötét és kegyetlen Gotham helyett egy vásári kavalkádot elevenít meg a képernyőn. Val Kilmer szerintem nem volt rossz sem a megkeseredett milliárdos, sem pedig Batman szerepében, habár mintha Keaton stílusát próbálta volna hozni, összességében nekem tetszett a játéka. Az ellenlábasok a korábbiakhoz képest, egy cirkuszi forgatagnak megfelelően harsányak, elnagyoltak, kissé komikusak. Jim Carrey a tőle megszokott stílusban hozza Rébuszt, aki ripacs és rikító, de mi így szeretjük. Tommy Lee Jones Kétarca ugyan csak a karakter felszínét kapargatja, de azért korrekt. A Nicole Kidman alakította dr. Chase Meridian figurájára szerintem kifejezetten kínosra sikerült. A teljesen szakmaiatlan és Batman-rajongó pszichiáter legtöbb jelenete szekunder szégyenérzetet vált ki belőlem, és valahol bízom benne, hogy a legtöbb nőtársamból is. Jó ötlet volt viszont Robin karakterének ilyen fajta felvezetése, Batman eredetével való párhuzamba állítása, a szerepét Chris O’Donell látja el. Ennek a résznek a hangulata merőben más a korábbiakhoz képest, és talán kevésé öregedett jól az elsőnél, mégis élvezhető és szórakoztató mozi.

Batman és Robin (1997)

Nem tudom, hogy mit lehetne mondani arról a filmről, amely miatt még a szereplői és az alkotói is folyton bocsánatot kérnek. Talán azt, hogy tényleg nem lett jó. Nem csak szerintem, hanem tulajdonképpen bárki szerint. Még maga Joel Schumacher, aki maradt a rendezői székben is, bocsánatot kért több alkalommal. Nem csak hogy nem aratott sikert a rajongók vagy a kritkusok körében, hanem egyenesen szörnyűnek tartják. Bevallom, szerintem is kész katasztrófa. A film akkorát bukott, hogy három előkészületi stádiumban lévő filmet is lefújtak miatta, méghozzá Tim Burton készülőben lévő Superman moziját, habár a rendezőnek nem volt mér köze ehhez a részhez, Robin önálló filmjét, és az ötödik részt. Érdekes, hogy minden adott lett volna hozzá, hogy egy igazán jó filmet kapjunk: Kellően felhypeolt közönség, jó szereplőgárda, megfelelő anyagi háttér. Valahogy mégis fontosabb volt a merchandise, mint egy jó film készítése. A karrierje kezdetén álló George Clooney Batmanje és Chris O’Donell Robinja egy teljesen gyermeteg konfliktusba keveredik egymással, a párbeszédek olyanok, mintha óvodások vitatkoznának. Az ellenlábasokat Uma Thurman, mint Méregcsók és Arnold Schwartzenegger, mint Mr. Fagy személyesíti meg. Szerepet kap még egy szörnyen gagyi Bane, akit Robert Swenson személyesít meg, és teljesen indokoatlanul feltűnik Alicia Silverstone is, akiből Batgirl lesz. Történet az gyakorlatilag nincs, csupán az unalmas, videoklipszerű betétek, a semmitmondó, infantilis párbeszédek és a gagyi hősök és antihősök parádézása váltakozik a már említett megalapozatlan civódással megspékelve. Osztom Kevin Feige véleményét, hogy a Batman és Robin az egyik legfontosabb képregény film, hiszen ennek bukása ébresztette rá a filmkészítőket, hogy jobb képregényfilmeket kellene alkotniuk.

Batman - Kezdődik (2005)

A kudarc után néhány év kihagyás után úgy döntöttek, hogy nem folytatják a szériát, hanem rebootolják. Gotham igazságosztója eleve jóval komorabb, mint a többi hős, de Christopher Nolan trilógiája még sötétebb tónust üt meg. Szeretik ezt a filmet két folytatásával együtt realisztikusnak nevezni, de bevallom, én nem tartom egészen annak, inkább fogalmaznék úgy, hogy realisztikusabb az eddigieknél. Christian Bale kiváló választás volt a címszerepre. Ő az a színész, aki egy szerep kedvéért képes adott esetben betegesen soványra fogyni, vagy többtíz kilogramm izmot magára építeni, és ebben a filmben is kitett magáért, ráadásul alkata, magassága az eddigi Batmanek közül a legközelebb áll a képregényekben leírtakhoz. A történet és a csavar is sokkal komplexebb, mint eddig. A női karakter végre kompetens és szimpatikus, Rachel Dawes szerepében Katie Holmes. Az antagonisták figurái is kellően komplexek és indítékaik megalapozottak. Bruce korábbi mesterét, Henri Ducardot Liam Neeson, Madárijesztőt pedig Cillian Murphy alakítja, akinek karaktere nekem különösen tetszett. Említést érdemel még Godon felügyelő, akit Gary Oldman személyesít meg, ő is nagyon szerethető volt. Ugyan szerintem nem a trilógia legjobb darabja, mégis egy nagyon jó film, és szerves része egy egésznek, jó kezdete ennek az etapnak.

Batman - A sötét lovag (2008)

A Nolan-féle Batman trilógia középső darabjában egy fénykorában lévő Batmant láthatunk, akinek civil alteregója csak és kizárólag azért létezik, hogy a jelmezes igazságosztó személyiséget kiszolgálja. Batman legnagyobb ellenségét, Jokert Health Ledger zseniálisan formálja meg, itt nem egy maffiózót, hanem egy igazi kegyetlen konspirátort kapunk meg. Szerintem zseniális volt, hogy minden áldozatának másképpen mesélte a sebhelyeinek a történetét, ezzel még félelmetesebbé és kiszámíthatatlanabbá tette a figuráját. Nagy utat jár be Aaron Eckhart Harvey Dentje és Gary Oldman Gordon felügyelője is. Előbbinek fordulata még ha kicsit megalapozatlannak tűnik is, de mégis jó dramaturgiai húzás a készítők részéről. Rachel Dawes szerepében ezúttal Maggie Gyllenthaalt láthatjuk, akit Katie Holmes után kicsit nehéz megszokni, de az ő figurája is érdekes történetet tudhat magáénak. A film jól sikerült, és a jó kritikák mellett kasszasiker is lett.

Batman - Felemelkedés (2012)

Kár lenne tagadnom, mert a bekezdés elolvasása után valószínűleg mindenki ráébredne, hogy ez a kedvenc Batman filmem. Ebben a részben egy megöregedett, megkeseredett Bruce Wayne‑t ismerhetünk meg, aki a világtól elvonultan él az előző rész végső fordulata miatt, ám Gotham városának mégis szüksége van Batmanre, de úgy néz ki, hogy Bruce-nak is, emiatt újra felveszi a köpenyt. A várost fenyegető Bane szerepében Tom Hardy zseniális még akkor is, ha egy az arcát eltakaró maszkban van szinte végig. Batman emberére talál Bane-ben, aki testileg és lelkileg is összetöri, és hősünknek innen kell felépülnie, hogy győzhessen. A történtvezetés, az események ritmusa, a játékidő mind tökéletes. Tetszett az akció-párbeszédek aránya és az is, hogy ez a történet nem Batmanről, hanem Bruce Wayne-ről szólt. Megkaptuk véleményem szerint az eddigi legjobb Macskanőt, aki nem egy őrült macskás nő volt, hanem egy profi tolvaj, Anne Hathaway tálalásában. Érdekesség, hogy a filmben nem hangzik el, hogy Macskanő, nincsenek macskái és a macskás poénoktól is megkímélnek minket, csupán egyszer, mint cat burgler utalnak rá, ami besurranó tolvajt jelent. Nagyon tetszett ez az újfajta Robin ábrázolás is, amelyet Joseph Gordon-Levitt személyesít meg. A trilógia méltó lezárása, kellőképpen fennkölt végkifejlettel.

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (2016)

A film a DC filmes univerzumába tartozik, és nem kifejezetten Batman mozi. Mégis szerettem volna Ben Affleck Batmenjéről is írni. Sajnos a rajongók várakozásai ellenére ő nem forgathatott önálló Batman filmet, de több moziban eljátszotta a jelmezes hőst. Az első feltűnése a Batman Superman ellenben volt.  A DC univerzum komor, ugyanis Zack Snyder ilyennek álmodta meg. Ez bizonyos hősöknek jól áll, másoknak pedig nem. A film az Acélember közvetlen folytatása, ami nekem személy szerint nagyon tetszett, de sok rajongó nem tartotta elég hitelesnek, hiszen Superman sosem volt még ennyire sötét, mint ahogyan Zack Snyder irányítása alatt Henry Cavill alakította. Neki a remény és tiszta jóság megtestesítőjének kell lennie, ami ebben a sötét univerzumban nagyon nehéz, és még számomra is csak néhány film erejéig működött. Van benne igazság, hogy veszélyes vizekre evezünk, ha Supermant komornak és realisztikusnak akarjuk látni. Viszont térjünk vissza témánkhoz, aki pedig Batman. Neki kifejezetten jól is állhat ez a komorság, de bevallom, nekem mindvégig hiányzott ebből az interpretációból valami, nem tudom megmondani, hogy mi, de valahogy nekem kevés volt. Talán egy saját mozival többet megtudhattunk volna a hátteréről, motivációiról. Mindemellett nekem ez a film sokkal jobban tetszett, mint amennyire az internet népének vagy a kritkusoknak. Az atmoszféra, a hangulat, sőt, még a történet is tetszett. Annak ellenére, amit korábban írtam arról, hogy a film vagy akár az egész univerzum hangulata melyik hőshöz illik jobban, mégis ha választanom kellene akár a két színész játéka, akár a karaktereik hitelessége között, számomra nem Batman a befutó. A téma továbbra is Batman, de nem mehetek el amellett, hogy mennyien utálták Jesse Eisenbert Lex Luthorját, pedig szerintem kifejezetten jól adaptálták a modern korra, igaz ez egy új értelmezése volt a karakternek, ami sokaknak nem jött be, de nekem igen. Összességében nekem itt még tetszett a koncepció, de csak eddig a pontig.

Az igazság ligája (2017)

Erről a filmről és körülményeiről nagyon hosszasan lehetne írni, de próbálok a lényegre és Batman karakterére koncentrálni. Az egész DC univerzum lelke Zack Snyder volt, akit lehet kedvelni vagy nem, de kétség sem fér hozzá, hogy az ő víziójára építettek mindent. Sajnálatos módon azonban egy családi tragédia miatt a produkciót még a film befejezése előtt ott kellett hagynia. A producerek kapva kaptak az alkalmon, és leszerződtették a Marvel Bosszúállókat sikerre vivő rendezőjét, Joss Whedont, hogy fejezze be a filmet. Ennek az eredménye egy nagyon furcsa egyveleg lett, amely nem nyerte el sem a kritikusok, sem a rajongók tetszését. Itt már számomra is nagyon sok volt ebből a sötét hangulatból, amelyet az új rendező néhány igazán bugyuta poénnal kívánt oldani, de ettől a film nem jobban, hanem rosszabbul működött. A moziban egyébként Batman kulcsszereplő, de számomra itt sem tudott nagyot alkotni, Ben rutinból hozza a kissé megfáradt hőst, de mélységet nem vittek bele, de ez nem színészi, inkább írói vagy rendezői hiba.

Az igazság ligája – Snyder cut (2021)

A rajongók nyomására Zack Snyder tulajdonképpen szinte ingyen, néhány évvel később kiadta saját, rendezői, négy órás változatát a filmből. Sok ponton tényleg olyan az egész, mintha egy másik filmet néznénk, de nem Batman szempontjából, róla nem tudok az előzőeknél többet mondani. Ez a változat nekem sokkal jobban tetszik, de megmondom őszintén, hogy ezt sem tartom kifejezetten jó filmnek. Pozitívum, hogy bizonyos karakterekről többet megtudunk, és szerepet kap benne Jared Leto Jokere is, akit személy szerint tartok annyira, mint elődeit. A befejezése egy teljesen más, már sosem megvalósuló koncepció ígéretét hordozza, amely Snyder távozásával meghiúsult. Azért jó lett volna…

Batman (2022)

Sok rajongó álma volt egy Ben Affleck-féle szóló film, de mikor már biztos volt, hogy ennek lőttek, ráadásul ott volt a DC Univerzumot ért rengeteg kritika, így inkább rebootolták a szériát. Sokan nem örültek neki, hogy Robert Pattinsonra esett a választás, mint címszereplő. Sokan a színészt még mindig a Twighlight sagával azonosítják, amely nem ennek a célközönségnek a kedvenc filmje. Azonban, aki kicsit jobban körülnéz, az látja, hogy Robert elég sokat bizonyította már tehetségét különböző alkotásokban. Szóval én nagyon vártam a végeredményt, hittem benne, hogy jó film lesz, de azért annyira nem vártam, hogy irreális elvárásaim legyenek. Sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, nem lett igazán jó. A vígasz viszont legyen az, hogy tulajdonképp nem lett rossz sem. A noir stílusú thriller filmet meg lehet nézni, leköti a figyelmet és izgalmas is, de nem átütő, és pár héttel a megnézése után alig emlékszem rá. Kezdem azzal, ami tetszett benne. Pozitívum, hogy visszatértek a gyökerekhez, és kidomborították Batman gondolkodó, nyomozó énjét. A képregényekben Batman a világ legjobb detektíve. Véleményem szerint realisztikusabb minden korábbinál. Tetszett, ahogy modernizált néhány klasszikus szereplőt. Például, hogy Pingvin, akit Colin Farrell alakít, nem egy pingvinember mutáns volt, hanem ez csak a gúnyneve volt. Macskanő is teljesen jó karakter lett Zoe Kravitz tálalásában, akit szintén bosszúvágya hajt, és a film egy pontján kénytelenek összefogni Batmannel a közös ellenség miatt. Ez a Batman nem a világot menti meg, hanem az utca mocskában vív közelharcot a korrupció ellen, ő maga a sötét bosszú, akit bármikor bedarálhat a koszos város, amit nem is biztos, hogy érdemes megmenteni. Érdekes a hősünk nyomozása Paul Dano Riddlere után és szembenézése a saját múltjával. Riddler egy igazi jelenkori terrorista is lehetne, aki kegyetlen és céljaihoz a közösségi média lehetőségeit is kihasználja. Matt Reeves rendező saját bevallása szerint is Kurt Cobainról mintázta hősét, és ez az ábrázolás jól állt a történetnek. Viszont rátérve a negatívumokra, nekem Bruce Wayne valami hihetetlenül kevés volt a filmben. Talán jobban megérthettük volna hősünket, ha ezt az oldalát is jobban megismerhetjük, nem Batmanként. Nekem nagyon hiányzott a civil szerepek megmutatása. A másik gondom, hogy szerintem erre nagyon sok volt három óra. Szeretem a hosszú filmeket, de itt teljesen indokolatlannak éreztem. Szintén nem tetszett, hogy Batman hiába tűnt nagyon okosnak és jó detektívnek, csak futott a Rébusz által direkt otthagyott morzsák után, és nem volt igazi csattanó vagy megoldás. Összességében nem volt rossz ez a film, habár annyira átütő sem, mint amilyen lehetett volna, számításba véve, hogy egy trilógia első darabja, még bármi lehet belőle.

Ahogyan haladunk az időben egyre realisztikusabb és egyre sötétebb tónusú filmeket kapunk, ami egyébként nem feltétlenül baj, sőt a kor ízléséhez igazodik. Azt tudjuk, hogy Batman karaktere lényegesen eltér a legtöbb színes, néhol bárgyú szuperhősétől. Ő inkább egy sötét, komor világot képvisel, így a készült filmek stílusa is ezt az irányt képviseli, de ettől lesz valóságosabb. Szuperképessége nincs, hacsak nem a gazdagsága, és ettől még emberibb. Azon persze lehet vitatkozni, hogy kinek melyik a kedvenc Batmane vagy Jokere, de én valahol mindegyiket szeretem, és elfér mindegyik a multiverzumban.

Amellett, hogy nagyon szeretem a filmeket, érdekel az is, hogy mások mit gondolnak róla. Igaz nálam alapszabály, hogy semmilyen kritikát nem olvasok vagy nézek meg, még spoilermenteset sem, ameddig én magam nem láttam a filmet. Cikkemben öt olyan mozis csatornát mutatok be, amelyeknek véleményét mindig megnézem, persze csak miután a sajátomat megalkottam. A lista ismét szubjektív, a saját véleményemet tükrözi.

Retroshock

A csatorna fő profilja a régi, retro filmek parodizálása, vicces formában való bemutatása. Elsősorban a szörnyes, kaland sci-fi vonulattal foglalkozik, mint a Török Star Wars, A vérnyulak támadása vagy a Herkules egy retro feldolgozása. Ezen kívül ritkán készülnek kritikák modernebb filmekhez is, ha valami komolyabb kötődése van a csatorna készítőjének, KenyTheOne-nak a műhöz. Időnként készülnek toplistát állító videók is, amik a kedvenceimhez tartoznak, például a legjobb filmek az ismétlődő idő témával, vagy a legjobb disztrópiák, esetleg a szürreális börtönök legjobb filmes megjelenítéseiről szóló rész. A számítógépes játékok szerelmesei számára is üde színfolt lehet, hogy Keny az utóbbi időben több nagyon izgalmas retro játékot is bemutatott, amelyek akár ma is megállnák a helyüket, ezen videók címében a Gépszínház címke is megtalálható. Én magam, aki szinte sohasem játszik is kedvet kapok néha ezeket a videókat látva. Ezen kívül néha készül könyvajánló, a sci-fi rejtett sarkai megnevezéssel, vagy aktuális társadalmi problémákkal, mélyebb gondolatokkal is foglalkozó videó, Antiface megnevezéssel.

A csatornát bátran ajánlom minden korosztálynak, szerintem a paródiák mellett valós értéket is bemutat, igazán igényes a megvalósítás mellett. Keny sosem káromkodik, a tartalmat egyebekben is abszolút fiatalkorú kompatibilisnek tartom.

Otherword

Ezen a csatornán Zoly, és időnként öccse, Kinson munkálkodik. Két fő vonalon készülnek a videók. A számítógépes játékbemutatók nem streamelést jelentenek, hanem inkább egy-egy játék összefoglalója, kritikája. A másik értelemszerűen a filmes vonal, hiszen nem lenne helye másképp ezen a listán. Zolyt sok kritika éri manapság, hogy túlzottan kritikus, lehúzza a filmeket és a videójátékokat is, de én a legtöbbször egyet értek vele, és annyira szeretem a stílusát, hogy annak ellenére is megnézem a videójátékos feltöltéseket is, hogy nem játszom hasonlókkal. Itt leginkább a legújabb filmek, játékok bemutatóját láthatjuk, de évek óta fut egy rovat, ami tulajdonképpen engem is a csatornára vonzott. Ez a rovat a Gorefest, és Kinson a felelőse. A sorozat lényege, hogy legtöbbször trash, ZS kategóriás horror filmeket mutat be poénos formában, habár néha egy-egy igazán jó film is terítékre kerül. Azért szeretem különösen ezt a filmes rovatot, mert ugyan kamasz koromban és huszonéveim elején nagyon szerettem a horror műfaját, most már egy jó ideje nem nézem ezt a zsánert. A hangulat, a történetek viszont hiányoznak, és kifejezetten érdekelnek, de mindenzt a műfajjal járó ijesztegetés, jump scare-ek nélkül élvezném, és erre Kinson fél órás bemutatói tökéletesek. Nem annyira régen újabb sorozat indult a csatornán, amiben romantikus filmeket vesznek górcső alá. Igazán szórakoztató lett az a néhány epizód, amely már elkészült. A Miért volt sz.r az xy film rovatot is bátran ajánlom. Felhívom a figyelmet, hogy ha nem is a csatorna teljes munkássága, de a Gorefest részek inkább 18 év felettieknek javasoltak, de minden rész előtt szerepel figyelmeztetés.

Videodrome (vDrome)

A csatorna érdekessége, hogy készítője, Gábor nem a YouTube-on megszokott fiatal korosztályból származik, hanem egy olyan tapasztalt filmes szakember, aki már a VHS korszakban is filmek forgalmazásával foglalkozott. Kritikái pozitívak, építő jellegűek, tartalmasak. A filmes múlt miatt olyan összefüggésekkel is tisztában van, hogy egy bizonyos film hogyan vagy miért lett sikeres vagy épp bukott meg, mi van a kulisszák mögött. Egy-egy olyan rendezői vagy produceri döntés hátterét is megérthetjük, amelyet egyébként nem. A Bemutató, élménybeszámoló, kritika rovat mellett állandó rovat a 10 érdekes tény, amiben egy-egy filmről közöl tíz, általunk talán nem ismert tényt, ezek közt vannak klasszikus és új darabok is. Ebből a rovatból is látszik, hogy nem csak egy önjelölt kritikus, hanem komoly hozzáértéssel nyúl egy-egy témához.

Hollywood New Agency

Szirmai Gergő a YouTube magyar platformjának talán az egyik legrégebbi motorosa. Az adott heti mozis premierek közül minden héten bemutatásra került egy film. A műsor elején Geri megpróbálta összefoglalni a film tanulságait, kicsit talán moralizálni is, de mindezt nagyon szórakoztató, közérthető formában. Legtöbbször kifejezetten populásris, mainstream alkotásokkal dolgozott, és ez számomra pozitívum, hiszen zömében ilyen műveket nézünk, még sokszor azok is, akik filmesztéta színben szeretnék feltüntetni magukat, és elhitetni másokkal, hogy ők csak mélylélektani drámákat néznek. Számomra végig hiteles és könnyed maradt a műsor. Volt olyan időszak, amikor a legtöbb feliratkozóval rendelkező magyar csatorna volt, de sajnos néhány évvel ezelőtt történt valami, ami megszakította az éveken át heti 1-2 videóval kijövő sorozatot, és akadozni kezdett a tartalomgyártást. Sőt, tulajdonképpen meg is szűnt. Geri azóta néhányszor próbált már visszatérni, de évente csak 1-2 videó készül el, és tartalmát tekintve köszönő viszonyban sincs a korábbiakkal. Mindenesetre ajánlom, hogy ha régebbi filmek kritikáit is megnéznétek, hogy hallgassátok meg, ugyanis a legtöbb videója nagyon tanulságos.

How It Sholud Have Ended

Amint láttátok, eddig magyar csatornákat ajánlottam, hogy aki nem tud angolul, ő is élvezhesse, de a végére mégis egy angol nyelvű csatorna jutott. A jó hír azonban, hogy a legtöbb vieóhoz nagyon sok nyelven, még magyarul is készítenek feliratot. Az egyes videókban animációs formában, viccesen megvalósítva láthatjuk, hogy milyen más módokon végződhetett volna egyik-másik kedvencünk. Például hányszor győzhették volna le a Bosszúállók Thanost, mielőtt csettintett volna, vagy milyen módokon használhatták volna a Harry Potterben az időnyerőt.

Míg a Marvel Filmes Univerzum (MCU) ontott magából a kasszasikert arató mozifilmeket, több tévécsatornánál is útjára indult néhány sorozat, amelyek kifejezetten alulreprezentáltsk voltak a minőségükhöz képest, legalábbis nagy részük. Ezek közül a Védelmezők (Defenders) csapat tagjainak szériáiról készültem egy összefoglalóval.

Kevin Feige, aki 2007 óta a Marvel Studios elnöke és a Marvel Cinematic Universe franchise elsődleges producere és Jeff Loeb, aki 2010-től a Marvel Televízió elnökének eredeti elképzelése az volt, hogy míg a moziban Vasember, Amerika Kapitány és Thor a többi bosszúállóval a világot mentik meg, addig a Netflix képernyőire egy emberközelibb univerzumot hoznak el. Olyan különleges képességekkel rendelkezőkből álló csapatot építenek fel, akik nem a világot mentik meg, hanem New York utcáin küzdenek a szervezett bűnözés ellen. A történet az MCU része, de a Védelmezők szériákan csak nagyon kevés utalás van a nagy egészre, és ahogy a Marvel feje és a televíziós producer nézetei távolodtak egymástól, egyre kevesebb esély is adódott erre, habár ezeknek a sorozatoknak ez nem jelentett nagy változást. A mozis és tévés eltávolodás sokkal többet ártott például a S.H.I.E.L.D. ügynökeinek, ami így is a leghosszabban futott Marvel sorozat, ugyanis hét évadot élt meg.

Visszatérve az eredeti témára, a Védelmezők sorozatokhoz tartozik a Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage, Iron Fist szériák, ahol egymás műsoraiban is feltűnnek, valamint a Védelmezők (Defenders), ahol közösen tevékenykednek, és egy spin off sorozat, a Megtorló (Defenders).

Az első védelmező, aki bemutatásra került, Daredevil, akinek magyar neve Fenegyerek, ami nem igazán akar a számra (tollamra) állni. A 2003-as filmmel ellentétben ez egy renkívül jól sikerült adaptáció, tűpontosan eltalált színészekkel és hangulattal. Charlie Cox lubickol a nappal ügyvédként, éjjel pedig jelmezes igazságosztóként tevékenykedő vak hős szerepében.

Nagyon fontos azt is leszögeznem, hogy a mozifilmekkel ellentétben ezek a sorozatok, a Daredvil különösen sötét tónust üt meg, sokkal komolyabb a hangvétele egy átlagos képregény adaptációhoz képest. Matt Murdock egy balesetben, gyermekkorában elvesztette a látását, de egyéb érzékszervei felerősödtek. A jogi egyetem befejeztével, barátjával, Foggy Nelsonnal (Elden Henson) nyit egy ügyvédi irodát New York Hell’s Kitchen városrészén. Első ügyük összefonja sorsukat Karen Page-dzsel (Deborah Ann Wole), aki a sorozat és Matt életének is kulcsszereplője lesz. A korrupcióval folyamatosan mérgezett város és szervezett bűnözés élén egy kultikus ellenlábas, Kingpin (Vincent d’Onoforio) áll, akinek szintén egy nagyon jól eltalált castingja van. Szeretném kiemelni, hogy ez a sorozat felnőtteknek szól nem csak a realisztikus verekedések, de a komor hangulata miatt is. A tizenhárom rész alatt egy szépen kidolgozott történet ívet, megalapozott eredettörténeteket kapunk, de a hangulat az, ami a képernyőhöz bilincsel, és végig fenntartja az érdeklődést. Ha esetleg kíváncsiak vagyunk a hangulatra, egy rajongói montázzsal kicsit közelebb juthatunk az igazsághoz, nagyon tetszik a videó, habár a sorozatélményt nem pótolja:

A második hős, akivel megismerkedhetünk, egy magának való való magánnyomozó, Jessica Jones (Krysten Ritter). A nőt sötét titkok övezik, és lassan derül fény rá, hogy rideg stílusa és önpusztító életmódja mögött poszttraumás szindróma áll. Jessica képessége egyébként, hogy nagyon erős, és ezt korábban egy elméjével embereket manipulálni képes személy nagyon kihasználta. Kilgrave, akit a zseniális David Tennant személyesít meg talán az egyik leggonoszabb ellenlábas, akit eddig láttunk. A történet itt is több szálon fut, amiben fontos szerepet kap Trish Walker (Rachel Taylor), Jess fogadott testvére is. A kettejük közt működő dinamika fontos előmozdítója a történetnek. A sorozatban feltűnik Luke Cage is, aki a következő Oltalmazó, aki saját szériát kapott.

A Daredevilnek akkora sikere volt, hogy a Jessica Jones első évada után rögtön jöhetett a második évad, amely talán még az elsőnél is jobban sikerült, pedig nehéz volt überelni. Ebben az évadban Elektra (Elodie Yung) megjelenésével erőteljesen megjelenik a misztikum, és Matt szekrényéből még több csontváz kerül elő, amelyek egyszerre érdekesek, de nagyon tragikuska is. Egy másik nagy erénye ennek a második etapnak, hogy debütál benne a Megtorló (John Brenthal) is, akinek karaktere annyira jól sikerült, hogy saját spin off sorozata két évadot élt meg. Nagyon szeretem ebben a műsorban, hogy egyetlen szereplő sem marad üres vagy céltalan, és ebben az évadban is sikerül az új karaktereket megismerni, a régebbieket még jobban mélyíteni.

A Luke Cage (Mike Colter) nagyon jó kritikákat kapott, és én sem tartom rossznak, de bevallom, hogy a négy (öt) hős közül az ő kalandjait élveztem a legkevésbé. Luke rendőr volt, akit csőbe húztak, és elítélték általa el nem követett bűnök miatt, majd a börtönben bizonyos kísérletek hatására nagyon erőssé és a bőre sebezhetetlenné vált. Ezután Luke semmi másra nem vágyik, minthogy meghúzódjon az árnyékban, de múltja elől ő sem menekülhet, és kénytelen szembenézni Cottonmouth-szal, akit az azóta Oscar-díjas Mahershala Ali alakít, Black Miriah-val (Alfre Wodard) és Shades-szel (Theo Rossi). Segítségére lesz viszont Misty Knight (Simmone Missick) és a Daredevilt is segítő Claire Temple (Rosario Dawson) is. A Harlemben játszódó gengszterdráma a kiváló zenei aláfestés ellenére engem nem tudott annyira magával ragadni, mint a többi hasonló érdeklődésű nézőt. Az évad első része nagyon tetszett, ahol húznak ugyan egy váratlant, de ez az esemény a későbbi részeknek nagyon a rovására megy.

Az Iron Fist borzasztó kritikákat kapott, és tény, hogy nálam sem ütötte meg a Daredevil és Jesscica Jones szintjét, de a Luke Cage-nél sokkal jobban élveztem. Danny Rand (Finn Jones) egy gazdag iparmágnás család tagja, egy repülőgép szerencsétlenségben elveszti a családját, ő maga pedig keleten K’un Lun városában lel menedékre, ahol a harcművészeti kiképzése után különböző próbákon átesve elnyeri a vasöklöt, ami tulajdonképpen egy misztikus harcművészeti képesség, amelyet egy ősi sárkány segítségével lehet elnyerni. Évekkel később Danny visszatér New Yorkba, és apja társának gyerekeitől követeli vissza a jussát, de fogadott családjának hátterében is misztikumra és még több megoldandó rejtélyre lel, közben pedig több korábbi mellékszereplő is felbukkan.

Miután mind a négy hős megkapta saját sorozatát, összejöttek egy közös harcra az Oltalmazók szériában. A nyolc részben nincs nagyívű történet vagy nagy megoldandó rejtély, inkább a Daredevil második évadának és az Iron Fist eseményeinek lerendezése. Nagyjából mindegyk szereplőnek az a különleges képessége, hogy nagyon erős vagy nagyon jól verekszik, ami valljuk be érdekes döntés a készítők részéről, hiszen nagyon sok kóborló metahumánt választhattak volna New York utcáiról. Utólag azonban belátom, jól döntöttek. Nem kapott túl jó kritikákat, de bevallom, én egyszerűen csak hátradőltem, és élveztem, ahogyan Matt és Jessica az ellenfél aprítása közben beszólnak egymásnak, vagy mennyire jól működik együtt Luke és Danny. Nektek is ezt javaslom.

A Megtorló, akinek azon kívül, hogy egy nagyon jól képzett katona, és tulajdonképpen vesztenivalója nem maradt, nincsen szuperképessége. Semmi más nem hajtja, csak a bosszú. A Daredevil második évadában elkezdett szálat bontja ki jobban, vagyis a családjának a tragédiáját akarja még mindig kibogozni és megbosszulni. A nyomozás alatt sok érdekesség derül ki, itt is nagyon izgalmas történettel számolhatunk, de készüljünk fel erőszakosabb, már-már brutálisabb jelenetekre is. Frank Castle, vagyis a megtorló (Jon Bernthal) nagyon jó kiegészítőjére talál David Liebermanban (Ebon Moss-Bachrach), céljuk közös, de eszközeik eltérőek. Kettejük csapatdinamikája remek alapfeszültséget tart fenn, kezdetben ellenségek, majd szövetségesek, közösen göngyölítik fel az ügyet.

A Jessica Jones második évada kicsit laposabbra sikeredett az elsőnél, de én összességében elégedett voltam. Jessica eredettörténete jobban ki lett bontva, és Trishhel egy olyan konfliktus kerül megalapozásra, amely jó alapot nyújthat egy következő évadra.

Bevallom, hogy az összes említésre kerülő évad közül én a Luke Cage második évadát szerettem a legkevésbé. Abszolút nézhető kategória, de mégis sokszor untam, és a végén Luke motivációi sem érthetők a számomra. Az etap egyébként egy rég elfeledett törvénytelen testvér felbukkanásáról és féltékenységből elkövetett tetteiről szól, emellett a korábbi gengszteres szál is folytatódik.

Az Iron Fistet ért rengeteg negatív kritika után egy teljesen új megközelítést választottak az új évadnak. Dannyt nagyon háttérbe szorították, és a női főszereplőt Colleen Winget (Jessica Henwick) szerepeltették jobban. A történet középpontjában identitásválság áll, és Davos (Sacha Dhawan) feltűnése, aki úgy érzi, hogy nem Danny érdemelte volna a vasöklöt, és emiatt szánt szándéka azt elvenni tőle.

A Daredevil harmadik évada ott veszi fel a fonalat, ahol az Oltalmazók véget ért, nélküle nem is igazán érthető az alapállapot. Matt a történtek miatt mélyponton van, mélyebben, mint valaha, el akarja temetni jelmezes igazságosztó alteregóját, és egy templom alagsorában bújik meg. Azonban mintha a világ is összeesküdött volna ellene, régi és új ellenségek is felbukkannak. Nem csak meg akarják ölni, hanem a hírnevét is aláásni, leleplezni, a mélybe taszítani. Az évad zseniális, ahogyan azt a Daredevil összes részétől megszokhattuk. A hangulat sötét és komor, és én végig egy percnyi boldogságért imádkoztam a főszereplő számára. Le tudja-e győzni a még mindig kiterjedt alvilági kapcsolatrendszerrel rendelkező Vezért és Dex

Pointdextert (Wilson Bethel). aki sosem hibázik? Van-e még visszaút számára a normális életbe barátaihoz, akik halottnak hiszik?

A Jessica Jones harmadik évada ismét mintha kicsit visszatérne az alapokhoz, és egy egyszerű, de nagyszerű klasszikus krimi-thriller történet lenne. Annak ellenére, hogy nem egy nagyívű, világmegmentő sztori nyomában lohol a főszereplő párosunk, hanem egy sorozatgyilkosra (Jeremy Bobb) próbálnak ráakadni, aki azonban nagyon nem adja magát könnyen, és nagyon csúnyán visszavág. A két főszereplő testvéries kapcsolata is egyre jobban beárnyékolódik, kettejük ideológiai ellentéte egyre távolabb taszítja őket egymástól.

A Megtorló második évada ugyanazt ígéri, mint az első: egy nagyon jó történetet követhetünk végig, de az úton brutalitás és erőszak vezet végig. Frank mellől hiányzik a régi társa, habár próbálják helyettesíteni Amy Bendixszel (Giorgia Whigham) és valamennyire Curtis Hoyle-lal (Jason R. Moore). A korábbi évadban erősen traumatizált Dinah Madani (Amber Rose Revah) is próbál felállni, de valószínűleg csak a bosszú segíthet túllépni. Régi ellenségük viszont veszélyesebb, mint valaha.

Mikorra ez az évad lement, már régen tudtuk, hogy ebben a formában mindegyik hőstől búcsút kell mondanunk, pedig többnek úgy szakadt vége, hogy folytatásért kiált. A sorozatok közül több viszonylagos siker ellenére érkezett hír a kaszáról, és ennek egyik oka a Disney saját streaming szolgáltató indulásának híre volt, ugyanis a Marvel szerette volna ezeket a sorozatokat vagy megszüntetni, vagy a későbbiekben més formában a saját platformján folytatni. A Daredevilt annyira szerették a rajongók, hogy végül Charlie Cox egy rövid, szellemes jelenetben cameozhatott nagyvásznon a Pókember harmadik részében, a Nincs hazaútban. Arra több alkalommal volt példa, hogy a mozifilmek sztárjai szerepeltek a sorozatokban, gondoljunk csak Phil Coulsonra (Clark Gregg), Peggy Carterre (Hayley Atwell), Lady Sifre (Jaimi Alexander) vagy Nick Furyra (Samuel L. Jackson). Ha pedig az új, nagyobb költségvetésű, már Disney+-ra készült sorozatokat is hozzávesszük, végtelen sort kapunk. Viszont fordítva eddig csak egyetlen alkalom volt, hogy TV sorozat sztárja helyet kapjon mozifilmben is, ez pedig a Carter ügynökből ismert Jarvis (James D’Arcy) szerepeltetése a Bosszúállók Végjátékban. A Charlie Cox-féle Matt Murdock megjelenése az idei év egyik legsikeresebb filmjében fellobbantja a rajongókban a reményt, hogy ez a hős még feltámasztható, én magam is lebilincselőnek találom az egész megvalósítását úgy, ahogy van, és csak reménykedni tudok valamiféle folytatásban.

Másik érdekesség, és talán nem is kifejezett utalás, de a Shang Chi és a Tíz gyűrű legendájában szereplő Ta Lo városának háttere, és sárkányokkal való kapcsolata kísértetiesen emlékeztet K’un Lunra, amit az Iron Fistből ismerhetünk.

Összességében én nagyon ajánlom ezeknek a sorozatoknak a megnézését, és ugyan stílusukban sok eltérést mutatnak, mégis egyben alkotnak egy egészet. Például az Oltalmazók élvezetéhez szükséges a hősök ismerete, és a Daredevil második évadának eseményei is, amelyet a Megtorlóhoz is javaslok. A Daredevil harmadik évad felütését pedig akkor fogjuk érteni, ha láttuk az Oltalmazókat, és ezeken kívül még több apró kapcsolódási pont van.

Véleményem szerint a Daredevil zseniális lett, akik kedvelik a kicsit komorabb hangulatú, de erős atmoszférával kecsegtető stílust, és egy kis drámától sem riadnak vissza, semmiképp se hagyják ki. A sorozat egyébként filmes körökben két nagyon jól megkoreografált egysinttes jelentével is elhíresült, amelyeket hosszabb idő és nagyobb munka is megcsinálni a stábnak, de ha a nézőnek nem is a vágások hiánya, de a dinamika, amely miatt azt hisszük, szinte jelen vagyunk, biztosan feltűnik. Nem sokkal lemaradva mögötte kullog Jessica Jones és a Megtorló. A Defenders inkább egy kis szórakoztató kikapcsolódás, rövidebb is a többinél. Az Iron Fist is egyszer megnézhető, és számomra a legkevésbé érdekes a Luke Cage, de semmiképpen sem bánom, hogy azt is megnéztem. Ha rászántad magad, akkor ajánlom a megjelenési sorrend betartását:

1. Daredevil s1
2. Jessica Jones s1
3. Daredevil s2
4. Luke Cage s1
5. Iron Fist s1
6. Oltalmazók (Defenders)
7. Punisher s1
8. Jessica Jones s2
9. Luke Cage s2
10. Iron Fist s2
11. Daredevil s3
12. Jessica Jones s3
13. Punisher s2

A Cowboy Bebop (2021) sorozatra úgy bukkantam rá, hogy semmit nem tudtam az előzményeiről. Akkor találtam rá, amikor szokásomhoz híven rejtett sci-fi-kincseket kerestem a világhálón. Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretek kritikákat olvasni és hallgatni, de mindig csak azután, hogy megnéztem a filmet, sorozatot, majd kialakítottam a saját véleményemet, így csak nagyon sokára eszméltem rá, hogy mennyire megosztó lett ez a mű.

A nem túl távoli jövőben járunk, amikorra az emberiség gyarmatosította a teljes Naprendszert, és egy az űrhajókat teleportáló gyűrűrendszer segítségével utaznak a bolygók között. A nagy technikai fejlődés ellenére azonban a szegények és gazdagok közötti társadalmi olló még nagyobbra nyílt, mint a Földön valaha. Elárasztja a szenny és a bűnözés az összes lakott planétát. A helyenként noir hangulatú űrwestern története néhány olyan fejvadász köré épül, akik elvégzik azt a munkát, amelyre a rendőrség sem képes vagy hajlandó.

Mindegyik fejvadász a saját múltjának súlyos terhét viseli, és ezekre a titkokra fokozatosan  derül fény a tíz rész alatt.

Spike Spiegel (John Cho), a jakuza volt bérgyilkosa, akiről volt munkaadói azt hiszik, hogy halott, és csak emiatt nem keresik életre halálra, az egyik legsikeresebb fejvadász lehetne, ha valahogy nem sülne el mindig balul valami. Vakmerősége példátlan, de a haláltól nem a bátorsága miatt nem fél, hanem talán mert vágyik rá. A háttérben egy régi szerelmi háromszög fájdalmas emléke húzódik meg. A karakter drámáját a lehető leglazább verekedős jelenetei oldják.

Spike társa, Jet Black (Mustafa Shakir) egy exrendőr, akit tulajdonképpen pont a tisztességessége miatt vetett ki magából a rendszer, egyszerűen gyűlöli azokat az űrjakuzákat, akikhez korábban Spike is tartozott. A kettejük között lévő haveri, néha már-már apa-fia dinamika, oda-vissza szólogatások, civakodások igazán jó atmoszférát teremtenek. Természetesen sötét titkaikat nem osztják meg egymással akkor sem, amikor már évek óta társak, és ebben a néha nagyon veszélyes szakmában csak egymásra számíthatnak.

Az ő kettősükhöz csapódik Faye Valentine (Daniella Pineda), aki nem elfelejteni, hanem felidézni szeretné múltját. A hibernálásból felébredve ugyanis egyáltalán nem maradtak emlékei, és arra kellett eszmélnie, hogy nem biztos, hogy valaha megtudja, ki is valójában, és a zsarolók, akik hitegetik, csupán pénzszerzésre és hatalom megszerzésére használták.

A sorozat azonnal beszippantott. Szerettem a pörgős, Jackie Chant idéző akciójeleneteket, a három szereplő közötti dinamikát, amely tulajdonképpen a kezdeti, egymást folyamatosan felültető magányos harcosból végül családot kovácsol. Megragadott és a képernyő elé szegezett a háttérben meghúzódó, lassan kibontakozó titkok sora is. Ahogyan robogtunk a végkifejlet felé, egyre jobban megismerjük visszaemlékezések által a szereplőket, egyre izgalmasabbá válik a történet, és a széria csúcspontja számomra talán a kilencedik rész, ahol fény derül Spike előéletére, az ősellenséggé vált barátjával, Kőszívvel (Alex Hassel) és nagy szerelmével, Juliával (Elena Statin) való tragikus történetükre.

Az utolsó, tizedik rész lett számomra kicsit visszás. Nagyon jól kerekítették ebben is az eseményeket, és teljesen érthető, hogy ki miért csinálja azt, amit, mégsem voltam egészen elégedett a végkifejlettel. Számomra folytatásért, új évadért kiált, és valószínűleg ez volt a készítők eredeti terve is.

A sorozat hangulata elborult és kissé őrült, de egyben lebilincselő is. Ehhez a zene is nagyban hozzájárul. Nem véletlen, hogy minden rész címében egy zenei műfaj is helyet kap. A nagyon jó ütemű vágások, és az ezzel teljesen szinkronban lévő zene még különlegesebbé teszi a művet. Ha szimplán a stílusról szeretnénk egy kivonatot kapni, javaslom az előzetes megnézését:

A sorozat ledarálása után szembesültem vele, hogy zömében milyen rossz kritikákat kapott. Ekkor tudtam meg azt is, hogy a széria egy 1998-as kultikus anime újragondolása. Nagyon sokan elképzelhető, hogy nem tudtak az eredeti műtől elvonatkoztatni, és mást vártak, nem tudták az élőszereplős változatot megkedvelni. A kezdeti részsikerek után erősen esett a nézettség, és nem sokkal a premier után bejelentették, hogy nem rendelik be a következő évadot, csalódottságomat nem tudom kifejezni ez ügyben, ugyanis én még nagyon sokáig bírtam volna nézni.

Sok kritika érte Kőszív karakterét, Alex Hassel talán nem volt a legmegfelelőbb választás a szerepre, de a többiek remek castingja miatt én megbocsátok a készítőknek. Többeknek Faye is sótlan, a Spike-ot játszó színész túl idős, Julia nem eléggé végzet asszonyás volt, valamint Jet karaktere is más rasszhoz tartozik, mint az eredetiben. Másoknak a zene és a hangulat is jobban tetszett a 98-as változatban. Ezekkel a kritikákkal én nem igazán értek egyet, nem is igazán tudom, hogy mit vártak mások. Lehetséges, hogy nekem azért tetszett, mert nem voltak elvárásaim. Emiatt az animét is hajlandó voltam végignézni, amit nem sűrűn teszek meg. Bevallom nem volt rossz, de az élőszereplős egy pörgősebb, számomra izgalmasabb történettel, jó karakterekkel felturbózott változata az eredetinek, ugyanis nekem az elnyújtottsága azért néhol unalmassá tette az animét.

Összességében szívesen ajánlom a sci-fik, disztrópiák kedvelőinek, és mindenkinek, aki valami különlegességre vágyik. Aki látta az eredetit, annak javaslom, hogy kerülje a hasonlítgatást, és ne legyen elvárás, hogy hasonlítson az alapműre. Az élőszereplős és anime sorozat is megtekinthető a Netflix kínálatában. Tizenhat éven felülieknek ajánlott.

Nem titok, hogy a filmek és sorozatok terén mindenevő vagyok, de talán már kiderült rólam, hogy a sci-fit és a szuperhős filmeket nemhogy nem vetem meg, de az általuk nyújtott bűnös élvezet drogként hat rám.

Jelen írásomban az egyik legismertebb szuperhősről, magáról Supermanről szeretnék írni. Az ő történetét már rengeteg módon feldolgozták. számtalan klasszikus és újragondolt vagy Mi lett volna, ha… képregény jelent meg 1938 óta. Több mozifilm is készült, de őszintén szólva számomra a sorozatok nyújtották a legnagyobb élményt az ő történetével kapcsolatban, ezek közül három jelentős, élőszereplős szériát emelnék ki.

Smallville

A Smallville a valaha készült legtöbb részt, leghosszabb játékidőt megélt sci-fi sorozat, csupán négy résszel előzi meg a Csillagkaput.

A sorozat Superman fiatal korát mutatja be, amikor még nem vált belőle szuperhős, a gimnázium első évétől kísérhetjük nyomon, ahogy a képességei és személyiségének a fejlődésével egy tanyasi fiúból Metropolis és a világ hősévé válik, aki egyszerre Superman és Clark Kent, az újságíró. A sorozatban nem csak Superman, de Tom Wellinget, az őt játszó színészt is láthatjuk felnőni a feladathoz, ahogy évadról évadra egyre jobban adja vissza a folyamatosan vívódó kamaszt, majd a küzdelmek árán belőle kialakult céltudatos felnőttet.

Nagyon tetszett nekem, hogy a sorozat évadról évadra megújult, és míg az első évadban csak egy-egy helyi eltévelyedett lélekkel kellett megküzdenie Clarknak, akit fél kézzel legyűrt, addig a későbbi évadokban folyamatosan emelték a tétet, és a képességek kibontakozásával, és a főszereplő egyre felnőttesebbé válásával olyan változatosságot vittek a történetbe, hogy nem lehetett egy percre sem megunni.

Amellett, hogy a legtöbb eredeti képregényes szereplő feltűnik több-kevesebb játékidőre, számos új szereplő és meglepő csavar, újítás is elfér a tíz évadban, amelyek csak első ránézésre tűnnek úgy, mintha ellent mondanának az eredeti alapanyagnak, valahogy végül mindig sikerül összefésülni a szálakat.

Superman legtöbb híres vagy hírhedt ellensége felbukkan. Lex Luthor az első hét évadban jelentős szerepet kap, kezdetben, mint Clark barátja, majd mint legnagyobb ellensége. Teljes évadot kapnak Zod, Doomsday, Darkseid, Brainiac szálai, de számtalan ellenlábas bukkan fel egy-egy rész erejéig, például a Játékkészítő, Parazita, Metallo, Mr. Mxyzptik, a teljesség igénye nélkül.

Természetesen a családtagok és ismert nagyon közeli barátok, mint például Martha és Jonathan Kent, Lana Lang, Lois Lane mellett, akik állandó szereplők több évadban, a képregényekből jól ismert Perry White, James Olsen (akiről utólag kiderül hogy nem az a James Olsen), Cat Grant, Cyborg, Aquamen, Kanári is megjelenik rövid időre, és még hosszan sorolhatnánk. Jót tett a sorozatnak, hogy az alapanyag tisztelete mellett mertek átformálni, változtatni is, vagy éppenséggel teljesen újat alkotni. Például a főszereplő mellett egyetlen olyan szereplő volt, aki kitartott tíz évadon keresztül, Chloe Sullivan, aki kifejezetten a sorozat kedvéért lett kitalálva. Üdítő színfolt volt minden jelenet, amelyben Lois Lane vagy Oliver Queen, vagyis a Zöld Íjász szerepelt, ők kezdetben mellékszereplők voltak, de az utolsó évadokban kulcsszereplőkké avanzsáltak.

A sorozat igazi csemegéket ígér a hardcore rajongóknak is, például több korábbi filmből vagy sorozatból ismert színész is cameózik vagy szerepel az évek során. Láthatjuk néhány rész erejéig Christopher Reeve-et, aki a kultikussá vált Superman filmek főszereplője volt, Margot Kidder is feltűnik, aki Reeve partnere volt, mint Lois Lane. A lejjebb részletezett Lois és Clark főszereplői Dean Cain és Teri Hatcher is kapnak egy-egy rövid szerepet. A Reeve-féle mozifilmek harmadik részében Clark visszalátogat Smallvillbe, ahol gyermekkori szerelmével, Lana Langgal találkozik, őt Anette O’Toole játssza, aki nem csak cameozik a Smallville-ben, hanem itt Clark anyját játssza évadokon keresztül. Azt sem gondolnánk, hogy az eredeti filmek akkor még huszonéves Jimmy Olsenje feltűnik a Smallville-ben, mint idős kriptoni tudós, aki a Földön telepedett le, és lemondott az erejéről.

Egyébként fordítva is igaz, hogy a Smallville utóhatása érezhető az újabb Superman mozikon. Amy Adams, aki az új Snyder Univerzumban Lois Lane-t személyesíti meg, a Smallville első évadában egy meteorfertőzöttet játszott. Apró tisztelgések is megcsillannak, például szintén a DCU-hoz tartozó Igazság ligájában egy szerviz cégtáblájával utalnak Chloe Sullivenre, akit a Smallville sorozathoz találtak ki.

A sorozatot ajánlom szuperhős rajongóknak, de azoknak is, akik eddig nem szerették őket, de tennének egy próbát. Ha csak egyféle Superman történetet néznél meg, szerintem ez legyen az. Ajánlom romantikusoknak, közülök akik odavannak a szerelmi drámáért, figyelmébe ajánlom Clark és Lana szerelmét, akik pedig az érettebb, felnőttebb érzelmekre vágynak, számukra az utolsó évadokban alakuló Clark és Lois szál lesz a kedvenc. Ajánlom sci-fi őrülteknek, hackereknek, antihősöknek is! 

Lois és Clark, avagy Superman legújabb kalandjai

Ennek a sorozatnak a műfaja romantikus komédia, amely inkább romantikus, mint komédia, de a biztonság kedvéért egy csipetnyi akcióval megfűszerezték. Az alkotás a kilencvenes évek terméke, annak minden előnyével és hátulütőjével együtt. Számomra nagyon erős nosztalgia faktort hordoz, mert kamaszként imádtam nézni Dean Cain és Teri Hatcher párosát, és ennek a sorozatnak a segítségével ismertem meg Superman világát, és szerettem meg a szuperhős történeteket, és be kell vallanom, hogy ez lassan a „negyvenhez közelebb, mint a harminchoz életszakaszom” idején is elkísér.

A sorozatot manapság visszanézve már jobban látom a hibáit, és nyilván többet öregedett, mint a teljesen új széria, amiről harmadikként írok, ill. a Smallville, ami már bőven a kétezres évek terméke. Viszont, ha megszokjuk a nagy válltöméseket, kissé idejétmúlt zakókat és néhány érdekes frizurát, valamint kibírjuk a néhol már nagyon nyálas, pátoszosan érzelgős romantikus jeleneteket, amiket egy adag cukormázzal is leöntöttek, akkor egy igenis élvezhető, izgalmas, néha vicces, helyenként még drámai szegleteket is érintő kikapcsolódást kapunk. Az akció jelenetek is egészen jól néznek ki, ráadásul nem csak a korukhoz képest.

Még ha nem is fog el tőle mindenkit az éjjel-nappal nézni akarom érzés, akkor is magával tud ragadni, kíváncsi az ember a következő részre.

A sorozat egyébként Clark Kent Metropolisba költözésekor veszi fel a fonalat, ahol elkezd dolgozni a Daily Planetnél, és megismerkedik Lois Lane-el, majd elkezd Supermanként tevékenykedni. A két újságíró először inkább vetélytársként viselkedik, de később mint oknyomozó riporterek egymást nagyon jól kiegészítő társakká is válnak, közben szerelmi szál is szövődik köztük. Ezzel párhuzamosan természetesen minden részben megmentik a világot, de legalább Metropolist, és legtöbbször ehhez nem csak a szuperképességek, hanem a civilben végzett nyomozói tevékenység és a kettejük között kialakult csapatdinamika is hozzájárul.

Ajánlom mindenkinek könnyed esti szórakozáshoz, vagy vasalás, főzés kiegészítőjeként, és javaslom, hogy kezeljük helyén, ne azt várjuk tőle, hogy a most készülő sorozatokra hasonlítson.

Superman és Lois

Míg a Marvel sikerre vitte a saját filmuniverzumát, valahogy a sorozatai nem kerültek akkora reflektorfénybe, mint amennyire számítani lehetett volna rá, addig a DC a valamivel népszerűtlenebb filmjei mellett kiépítette az arrowverse világát, amely igazán jó sorozatokat foglal magába. Tyler Hoechlin Supermanje mielőtt saját sorozatot kapott, már több párhuzamosan futó szériában debütált. Ez a sorozat jelenleg is fut. A cikk megjelenésekor valahol a második évad második felében járhatunk, és már biztosnak tűnik, hogy a harmadik évad is érkezik, ami napjainkban nagy szó, hiszen akár néhány héttel a megjelenése után már képesek kaszára ítélni nagyon jó sorozatokat is. (Erről majd a következő számban.)

Annyiban mindenképpen újat mutat, hogy míg az eddig készült filmek és sorozatok a szuperhős fiatal koráról, a saját szerettei és barátai előtti titkolózásról, és arról a dilemmáról szólnak, hogy vajon egy szuperhős megengedheti-e magának, hogy civil élete, családja legyen, addig ebben az esetben in medias res hősünk már többször megmentette a világot, segít fenntartani a békét, de civil álcájában, Clark Kentként feleségül vette szerelmét, és tizenöt éves ikerfiaik vannak. Nem évődünk azon évadokon keresztül, hogy saját érdekében miért titkolózik a főszereplő, vagy miért taszít el mindenkit magától a küldetésének érdekében, talán már unalmas is lenne, hiszen az eddigi összes mozi és sorozat érinti ezt a témát.

A Superman és Loisban az igazán jól megkomponált akciójeleneteken túl igazi családi drámák is meghúzódnak. Lois és Clark nem tökéletes szülők. Hibáznak. Sokat. Az ember már-már magára ismer. Viszont tökéletlenségükben emberivé, hétköznapivá válnak, és ugyanúgy ahogy egy halandó, ők is minden nap dolgoznak a saját hibáik kijavításán az emberi kapcsolatainkban, a gyerekeikkel való hang megtalálásában, egymás támogatásában.

A fő kérdések között sok szuperhősökre speciális van, például hogy mikor mondja el a kamasz fiainak, hogy ki is ő valójában (szerencsére hamar, ezt nm húzzák), és merre jár, amikor fontos családi programokat hagy ki, hogy vajon öröklik-e fiai a képességeit, és mi van akkor, ha csak az egyiknek lesz szuperereje. Emellett viszont annyira megjelennek az általános családi drámák is, hogy emberivé, hétköznapivá teszi a szereplőket a forgatókönyv.

A sorozat néhol a Smallville világát idézi meg, ami nem véletlen, több közös alkotóval is büszkélkedhetnek.

Ezt a sorozatot bárkinek szívesen ajánlom, aki szereti a jó akciót, az ötletes, évadon átívelő történetet, de nem retten meg egy kis családi drámától és némi tinirománctól sem.

Láthatjuk, hogy ugyanazt a történetet több szemszögből is be lehet mutatni, és én magam mindegyiket képes vagyok szeretni. Itt szeretném megemlíteni, hogy az arrowverse sorozatos univerzum nagy crossovere, az öt részes Végtelen világok krízise, három Superman karaktert is összehoz számunkra (Tom Welling – Smallville, Brandon Routh – Superman visszatér és Tyler Hoechlin – Superman és Lois, közülük kettő itt említett sorozat főszereplője), habár némelyik hős sorsa egy kicsit csalódást okozhat, de semmiképpen nem szeretnék spoilerezni. A három sorozatból kettő megtalálható az HBO Max kínálatában. Mindhárom sorozat ledarálását csak szuperhős rajongóknak ajánlom, nekik is csak saját felelősségre! :D