A Cowboy Bebop (2021) sorozatra úgy bukkantam rá, hogy semmit nem tudtam az előzményeiről. Akkor találtam rá, amikor szokásomhoz híven rejtett sci-fi-kincseket kerestem a világhálón. Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretek kritikákat olvasni és hallgatni, de mindig csak azután, hogy megnéztem a filmet, sorozatot, majd kialakítottam a saját véleményemet, így csak nagyon sokára eszméltem rá, hogy mennyire megosztó lett ez a mű.

A nem túl távoli jövőben járunk, amikorra az emberiség gyarmatosította a teljes Naprendszert, és egy az űrhajókat teleportáló gyűrűrendszer segítségével utaznak a bolygók között. A nagy technikai fejlődés ellenére azonban a szegények és gazdagok közötti társadalmi olló még nagyobbra nyílt, mint a Földön valaha. Elárasztja a szenny és a bűnözés az összes lakott planétát. A helyenként noir hangulatú űrwestern története néhány olyan fejvadász köré épül, akik elvégzik azt a munkát, amelyre a rendőrség sem képes vagy hajlandó.

Mindegyik fejvadász a saját múltjának súlyos terhét viseli, és ezekre a titkokra fokozatosan  derül fény a tíz rész alatt.

Spike Spiegel (John Cho), a jakuza volt bérgyilkosa, akiről volt munkaadói azt hiszik, hogy halott, és csak emiatt nem keresik életre halálra, az egyik legsikeresebb fejvadász lehetne, ha valahogy nem sülne el mindig balul valami. Vakmerősége példátlan, de a haláltól nem a bátorsága miatt nem fél, hanem talán mert vágyik rá. A háttérben egy régi szerelmi háromszög fájdalmas emléke húzódik meg. A karakter drámáját a lehető leglazább verekedős jelenetei oldják.

Spike társa, Jet Black (Mustafa Shakir) egy exrendőr, akit tulajdonképpen pont a tisztességessége miatt vetett ki magából a rendszer, egyszerűen gyűlöli azokat az űrjakuzákat, akikhez korábban Spike is tartozott. A kettejük között lévő haveri, néha már-már apa-fia dinamika, oda-vissza szólogatások, civakodások igazán jó atmoszférát teremtenek. Természetesen sötét titkaikat nem osztják meg egymással akkor sem, amikor már évek óta társak, és ebben a néha nagyon veszélyes szakmában csak egymásra számíthatnak.

Az ő kettősükhöz csapódik Faye Valentine (Daniella Pineda), aki nem elfelejteni, hanem felidézni szeretné múltját. A hibernálásból felébredve ugyanis egyáltalán nem maradtak emlékei, és arra kellett eszmélnie, hogy nem biztos, hogy valaha megtudja, ki is valójában, és a zsarolók, akik hitegetik, csupán pénzszerzésre és hatalom megszerzésére használták.

A sorozat azonnal beszippantott. Szerettem a pörgős, Jackie Chant idéző akciójeleneteket, a három szereplő közötti dinamikát, amely tulajdonképpen a kezdeti, egymást folyamatosan felültető magányos harcosból végül családot kovácsol. Megragadott és a képernyő elé szegezett a háttérben meghúzódó, lassan kibontakozó titkok sora is. Ahogyan robogtunk a végkifejlet felé, egyre jobban megismerjük visszaemlékezések által a szereplőket, egyre izgalmasabbá válik a történet, és a széria csúcspontja számomra talán a kilencedik rész, ahol fény derül Spike előéletére, az ősellenséggé vált barátjával, Kőszívvel (Alex Hassel) és nagy szerelmével, Juliával (Elena Statin) való tragikus történetükre.

Az utolsó, tizedik rész lett számomra kicsit visszás. Nagyon jól kerekítették ebben is az eseményeket, és teljesen érthető, hogy ki miért csinálja azt, amit, mégsem voltam egészen elégedett a végkifejlettel. Számomra folytatásért, új évadért kiált, és valószínűleg ez volt a készítők eredeti terve is.

A sorozat hangulata elborult és kissé őrült, de egyben lebilincselő is. Ehhez a zene is nagyban hozzájárul. Nem véletlen, hogy minden rész címében egy zenei műfaj is helyet kap. A nagyon jó ütemű vágások, és az ezzel teljesen szinkronban lévő zene még különlegesebbé teszi a művet. Ha szimplán a stílusról szeretnénk egy kivonatot kapni, javaslom az előzetes megnézését:

A sorozat ledarálása után szembesültem vele, hogy zömében milyen rossz kritikákat kapott. Ekkor tudtam meg azt is, hogy a széria egy 1998-as kultikus anime újragondolása. Nagyon sokan elképzelhető, hogy nem tudtak az eredeti műtől elvonatkoztatni, és mást vártak, nem tudták az élőszereplős változatot megkedvelni. A kezdeti részsikerek után erősen esett a nézettség, és nem sokkal a premier után bejelentették, hogy nem rendelik be a következő évadot, csalódottságomat nem tudom kifejezni ez ügyben, ugyanis én még nagyon sokáig bírtam volna nézni.

Sok kritika érte Kőszív karakterét, Alex Hassel talán nem volt a legmegfelelőbb választás a szerepre, de a többiek remek castingja miatt én megbocsátok a készítőknek. Többeknek Faye is sótlan, a Spike-ot játszó színész túl idős, Julia nem eléggé végzet asszonyás volt, valamint Jet karaktere is más rasszhoz tartozik, mint az eredetiben. Másoknak a zene és a hangulat is jobban tetszett a 98-as változatban. Ezekkel a kritikákkal én nem igazán értek egyet, nem is igazán tudom, hogy mit vártak mások. Lehetséges, hogy nekem azért tetszett, mert nem voltak elvárásaim. Emiatt az animét is hajlandó voltam végignézni, amit nem sűrűn teszek meg. Bevallom nem volt rossz, de az élőszereplős egy pörgősebb, számomra izgalmasabb történettel, jó karakterekkel felturbózott változata az eredetinek, ugyanis nekem az elnyújtottsága azért néhol unalmassá tette az animét.

Összességében szívesen ajánlom a sci-fik, disztrópiák kedvelőinek, és mindenkinek, aki valami különlegességre vágyik. Aki látta az eredetit, annak javaslom, hogy kerülje a hasonlítgatást, és ne legyen elvárás, hogy hasonlítson az alapműre. Az élőszereplős és anime sorozat is megtekinthető a Netflix kínálatában. Tizenhat éven felülieknek ajánlott.