Tagja vagyok egy Harry Potter tematikára épülő online szerepjátékos közösségnek. A történetünk egy varázslóiskolában játszódik, és ugyanúgy hét év után lehetünk felnőtt varázslók, mint Rowling könyvében. Házi feladatainkat fórumon kapjuk meg, és e-mailben kell a megoldásokat elküldeni. A kötelező feladatok mellett számos kreatív pályázat is kiírásra kerül. Természetesen a közösség anyagait, az órák anyagait semmi szín alatt nem tölteném fel, hiszen az szerintem lopás, de nagyon sok novellát, videót készítettem, amelyek az én szellemi tulajdonomat képezik, és nagyon szívesen megmutatnám a nagy világnak. Akit mélyebben érdekel a Grácia Roxfort online varázslóiskola, sok-sok kreatív ötlettel, szerepjátékokkal, fantasztikus közösséggel, annak mindenképp javaslom a csatlakozást a felvételi időszakban, évente kb. 2 alkalommal nyílnak meg az iskola kapui. Ezt a rövid bevezetőt minden olyan alkotáshoz kirakom, amelyet eredetileg a Grácia Roxfort online varázslóiskola keretein belül álmodtam meg. 

Azt a nagy hibát követtem el fiatal koromban, hogy a szerelmi bánat elleni bájital kifejlesztésén dolgoztam. Mire a történetem végére érek, te is rájössz, kedves olvasóm, hogy miért érzem életem legnagyobb tévedésének.

Pályán kezdetén egy kis skandináv falu bájital mestere voltam. A Roxfort elvégzése után kaptam néhány nagyon kecsegtető ajánlatot, én mégis amellett döntöttem, hogy pár évre elvonulok, és egy kis patikát nyitottam, egy eldugott helyen, ahol saját készítésű bájitalokat árultam. Általában ismert recepteket követtem, de alkalmanként tökéletesítettem egy-egy főzeten, később néhány egyszerűbb saját receptúra is a repertoár része lett.

Aztán egy esős napon betoppant Ő… Korábban is láttam a faluban több alkalommal, és nem is volt az esetem, de ahogyan ott állt az ajtóban és folyt le a talárján az a sok esővíz a padlóra, én csak álltam, néztem a sziluettjét, és megdobbant a szívem. Ami egyébként nagyon meglepő, tekintve, hogy nem is az esetem.

Gyorsan történt minden, elsöprő erővel tört be az életembe, mint egy hurrikán. Olyan intenzíven szerettem Őt, ahogy korábban senkit.

Nem untatnálak ezzel, kedves olvasó, de kezdetben amilyen heves lánggal égett, olyan keserves gyorsasággal lett vége a közös pályafutásunknak. Szívemben akkora tátongó űrt hagyott, amelyet elviselni lehetetlen. Az emlékeket kicsit sem bántam, hiszen mindenből tanul az ember, ha bántam volna felejtésátokkal próbálkoztam volna, én az érzést akartam eltüntetni szaggatott szívemből.

Több átforgolódott éjszaka után eldöntöttem, hogy bizony feltalálom a szerelmi bánatot elnyomó elixírt. Mint egy megszállott dolgoztam éjjel-nappal. Egy idő után nem tudtam, hogy hétköznap van-e vagy éjjel, vagy egyáltalán melyik napszakban járunk. Hónapok teltek el, még a vásárlóim is elpártoltak tőlem.

Aztán egy nap… Sikerült. Működött! Megittam, és többé nem érdekelt. Többé nem éreztem. Megkönnyebbülés volt, hogy nem fájt többé a lelkem, úgy éreztem, fellélegeztem, újra kaptam levegőt. A bájitalt anti-Amortencia hatása miatt Antamomore vagy egyszerűbben Antamore főzetnek neveztem el.

Az csak hónapok, évek múltával derült ki, hogy mekkorát tévedtem az elixírrel kapcsolatban. A boltom polcain is megjelent, és bevallom szépen hozott a konyhára, panasz nem volt Szépen gyarapodott az üzlet, megházasodtam, gyermekeim születtek, de nem voltam boldog. Mert nem éreztem semmit. A bájital mellékhatására ugyanis csak későn jöttem rá, nem csak a szerelmi bánatot, hanem a szerelemmel kapcsolatos pozitív érzelmeket is eltörölte örökre. A felismerés után jöttem rá, hogy a pozitív érzelmeket is csak akkor tudjuk megélni, ha a negatívokon is keresztül megyünk, hiszen az is az élet része, de már késő volt...