strami

Sminkelj! Beauty workshop tapasztalatok

2022. december 11. 21:08 - sterc

Nagyon egyszerű, nem kirívó módon mindig szerettem sminkelni. Nem érdekel kiemelt módon a szépségipar, és kevés időmet köti le, de az utóbbi időben több olyan sminkvideót is láttam, ahol művészi szintre emelték ezt a tevékenységet. Erősebb simket nem, extrémebbet pedig még annyira sem csinálnék magamnak, ellenben a korom előrehaladtával szaporodó bőrhibáim egyre jobban zavarnak.

Néhány hónapja láttam meg egy Facebook hirdetést, amely egy kezdő sminkes workshopot hirdetett. Mivel ősszel van a születés és névnapom is, eldöntöttem, hogy azt fogom kérni a húgomtól, hogy menjünk el közösen, úgyis nagyon kevés időt töltünk együtt.

Sosem sminkeltem magam túlzottan, a szememet szoktam kihúzni, szemhéjpúderrel és spirállal kiemelni. Ennél jobban nem érdekelt soha a dolog, de mostanában olyan jó kis sminkvideókra bukkantam, amit már művészet számba veszek, és persze emellett tudom, hogy nem fogom sose ilyen szintre emelni a tudásom, de értelme sem lenne, mert nem használnám. Ellenben a bőrhibáim egyre jobban zavarnak. Sajnos néhány pattanás és miteszer előfordult mindig is a bőrömön, de a karikák a szemem alatt egyre mélyülnek, és néhány folt is megjelent a bőrömön. A tanfolyamtól ezek eltüntetésének titkait vártam a leginkább, illetve szerettem volna a szemceruzával még ügyesebb lenni.

A kurzus egyébként járja az országot, több városban is megtalálható, és vannak kezdő, ill. haladó lehetőségek is. A soproni eseményt egy helyi hotel különtermáben rendezték meg. A foglalkozás ára fejenként közel 14 000 Ft volt, amelyet egyébként korrekt árnak gondoltam. A jelentkezés visszaigazolással azonnal megérkezett a számla és egy bőrápolási kisokos, amelybe bevallom, épphogy belenéztem csak. A workshop előtti napokban pedig emlékeztető sms-t is küldtek, ami szerintem nagyon kedves dolog.

A kurzusra belépve a körben szépen elrendezett asztalokat láttunk meg, amelyek már be voltak rendezve számunkra. Az asztalokon volt egy hagyományos álló, kör alakú smintükör és némi oktatóanyag, lehetett rá jegyzetelni, és haza is vihettünk. A workshopon egyébként húsz hölgy vett részt. 

viz.jpg

Az első egy-másfél órában egy szépségtanácsadó hölgy beszélt a helyes arcápolási rutinról, és a sminkelés lépéseiről. Nem szeretném részletesen leírni, ha úgy tetszik plagizálni a rendezvényt, mindenesetre átmentünk a helyes arcápolási rutinon, amelyet naponta kétszer kellene megejteni. Nyilván a workshop célja a sminkelési alapok megtanítása lett volna, de ha mér szóba került az egészséges arcápolás, nekem hiányzott, hogy legalább két szót ejtsünk arról, hogy az egészséges bőr alapja a helyes táplálkozás, megfelelő folyadékbevitel, és hogy sajnos a stressz is meglátszódhat rajta néha.

Számomra újdonság volt, hogy miért fontos a primer haszbálata, hogy mi a különbség az arclemosó, micellás víz és tonic között, és hogy attól függőenn, hogy a pirosító, bronosító és highlighter közül melyiket használjuk, és kicsit érintettük ennek módját is. et kicsit sajnáltam, hogy a gyakorlatba ezt nem ültettük át, mert ez nagyon érdekelt volna.

Az elméleti oktatás után Dóri irányításával, aki egy profi, díjnyertes sminkes, elkészítette mindenki a saját sminkjét. Tulajdonképpen minden eszközt biztosítottak a szevezők. Aki szeretett volna, vásárolhatott a helyszínen ecset készletet, amelyet én nem tettem meg, mert sokallottam kissé az árát, és nem voltam benne biztos, hogy tényleg szükségem lesz rá a későbbiekben. Utána viszont körülnéztem drogériákban, és hasonló árakon mennek a hasonló eszközök.

A használt smink termékek egy webshopban és a helyszínen is megvásárolhatók voltak, szimpatikus módon ezt egyáltalán nem erőltették. A tervezett smink még hozzám képest - aki csak a szemét, és azt sem túl intenzíven sminkeli - is egy rendkívül visszafogott verzió volt. 

A használt termékek között az alapozó és a púder nekem nagyon tetszett, és az árukhoz képest nagyon jó minőségű termékeknek tűntek. 

 vasarolt_termekek.jpg

A képen azok a termékek látszódnak, amelyek megtetszettek, és amelyeket további tesztelés céljából megvásároltam 

 

 

Van egy olyan termék, amelyet egyelőre nem nagyon tudtam hova tenni. Ez egy olyan korrektor paletta, amely négyféle krémet tartalmaz, és a különböző bőrhibákra használatosak. Szerintem ez azok száméra megfelelő, akiknek többféla bőrhibájuk van egyidejűleg, de a gyakorlatban nem biztos, hogy megéri például nekem, aki a piros foltokat akarja eltűntetni, hogy még háromféle felesleges kence is szerepel a palettában a megfelelő mellett.

Az ötlet nagyon tetszett, hogy a szem alatti területre másfajta, kissé vilégosabb alapozó-korrektort használjunk, de ezt még tesztelnem kell kicsit.

A pirosítót magamon sosem szerettem, és igaz, hogy nagyon kevésszer használtam, még egyszer sem tetszett magamon, de az itt használtból akármennyit vittem fel a bőrömre, szinte alig látszott.

A szemceruza használatával kapcsolatban viszont egy szuper jó trükköt hallottam Dóritól, amelyet azóta is alkalmazok, és maga a termék is nagyon tetszett, habár az órán használt barna helyett, én a megszokott fekete színt választottam. Plusz pont, hogy a ceruza végéből egy kis faragó is kicsavarható.

szemem.jpg

Sajnos a szemhéjpúder paletták nekem csalódást okokztak. Nem titkolt cél volt az egyszerű, natúr, halvány smink, de itt ugyanazt éreztem, mint a pirosítónál, hogy akármennyit pakolhattam magamra, észre se lehetett venni, hogy van valami a szememen. A megszokott, saját termékeimnél még a fehér vagy natúr színek is sokkal intenzívebbek voltak, mint ezek legsötétebbjei. Szerintem közrejátszott, hogy nem szivaccsal, hanem ecsettel dolgoztunk, de erről még később írok.

A szempilla spirál is nagyon tetszett, amelyet használtunk, és a szemceruzával korábban megalkotott vonalakkal nagyon tetszett az eredmény.

Ezután a szemöldök következett, amely nagyon nem az én műfajom. Az enyém nem tökéletes, de nem is annyira szörnyű, hogy ne vállaljam, és én tudatosan nem akarom elcsúfítani az arcom azzal, hogy rosszul szedem ki vagy tetováltatom, így én ahhoz sose nyúlok, és ezt az elhatározásomat nem változtathatta meg a tanfolyam sem, habár tény, hogy a szemöldököm kis kefével való átfésülése, és a kifejezetten szőke terüetek pici barnásítása nem állt szerintem rosszul. Dóri elmutogatta, hogy az arc arányihoz hogyan kell viszonulnia a szemöldöknek, mettől meddig kell tartania, hogy zsép legyen, hol kell a legmagasbbnak lennie. Boldogan nyugtáztam, hogy az enyém nem áll annyira messze a tökéletestől. Nyilván lehetne rendezettebb, de én tényleg nem akarom megváltoztatni.

Nagyon meglepő volt számomra, hogy míg az arc és a szem sminkelésénél annyira a visszafogottságra törekedtünk, a száj esetében egy rikító, szörnyen narancssárga szájkontúr ceruzát használtunk. A cél világos volt, hogy legyen valami extrább is a dologban, de én jobban örültem volna, ha ez a szemen köszön vissza. Egyszerűen gyűlölöm a szájkontúrceruzát, a rúzst és a szájfényt is magamon. Az érzést sem szeretem, de gyakorlatilag két perc után úgy elkenem, hogy szerintem undorítóan nézek ki, szóval a szám sminkeléséről nem sikerült továbbra sem meggyőzni, mert maximum öt perc után leszedtem. Maga a termék puha, és könnyen használható volt, de azonnal elkentem, és a színe sem tetszett.

szelfi.jpg

Nagyon jó volt, hogy a higiéniára végig odafigyeltek, volt kézfertőtlenítő, és a termékekhez csak ecsettel nyúltunk, sőt, ami kényesebb volt, azt Dóri adagolta a kézhátunkra. A szájkontúr ceruzákon is látszott, hogy minden használat után lefaragnak róluk annyit, hogy higiénikus legyen, és az ecsetek is fertőtlenítve voltak. 

A tanfolyamon használt sminktermékek egy részét mindenképpen érdemesnek találtam arra, hogy tovább teszteljem, de volt, amiből eszembe se jutott vásárolni.

Úgy érzem, hogy hallottam új dolgokat, és ezek egy részét biztosan hasznosítani fogom, még mindig sikerült újat mondani nekem az arctisztításról, és itt emelném ki, hogy mennyire tetszett az ott használt micellás víz hatékonysága. Biztosan gyakorolni fogom, hogy meddig húzzam meg a szemkontúrt, mert az ott alkalmazott technikával nagyon tetszett a szemem. 

A sminkfixálásról meglévő passzív tudásom pedig megerősödött. Amikor az esküvőmre készültm, szerettem volna venni sminkfixálót. Az egyik drogériában ajánlottak egy ilyen prmetet, ami valamiféle hajlakkhoz asonlított, és érzésre isolyasmi lehetett. Nem tudom, hogy mennyire fixált, de konkrétan világított a homlokon, úgy verte vissza a fényt. Egy másik helyen egy nagyon fura, fehér port kaptam (Na, tudom, hogy hangzik, de higgyétek el, csak egy sminktermék volt ;) ), amelyet ecsettel kellett a bőrre vinni. Nagy csalódás volt, de mint utolsó lehetőség, megvettem, és nem is volt olcsó, de a legeslegnagyobb meglepetésemre tökéletesen bevált. Bevallom azóta is van belőle, de csak különleges alkalmakra tartogatom. 
Ezen a kurzuson tudtam meg, hogy a púder lényege nem feltétlen a bőrhibák eltűntetése, és egyáltalán nem felcserélhető az alapozóval, hanem inkább valamiféle fixáló hatással bír, mert por! Ha ezt előbb tudom, könnyebb dolgom lett volna az esküvő előtti keresgéléskor, és az is lehet, hogy púderrel is próbálkozhattam volna. A workshopon ráadásul nem is színezett, hanem transzparens púderrel dolgoztunk, és én meg még azt hittem korábban, hogy ha alapozót használok, púder úgysem kell, hiszen ezek egymás alternatívái., de itt felvilágosítottak, hogy tévedtem, és hogy miért vált be anno a por sokkal jobban fixálásra, mint a folyadék.

Arról  nem sikerült meggyőzni engem, hogy a jó kis sminktojás szivacsaimat ecsetekre cseréljem, számomra mindkettőnek megvan a helye. Az alapozóhoz és a szemhéjpúderhez biztosan marad a szivacs. Abban is biztos vagyok, hogy a továbbiakban sem fogok sem pirosítót, sem rúzst használni. Ha lesz, aki megtanít, azért a highlightert kipróbálnám magamon egyszer...

smink_eszkozok.jpg


Azt is tudom, hogy az időmbe nem fér beli napi több alkalommal fényvédő használata, nem fogok minden nap alapozót, púdert és korrektort használni. Az viszont biztos, hogy a tanult szemceruza trükköt és a micellás vizet, az alaposabb arcápolási rutint be fogom iktatni a mindennapjaimba.

Összességében szívesen ajánlom a workshopot kezdő és középhaladó sminkelőknek, jópofa szombat délutáni program volt, hasznos tippekkel. A kurzus elvégzése után lehetőség van egyéb kurzuokra és a facebook csoporton keresztül, ami ezzel megnyílik, újabb kérdések megvitatására is. 

 evi.jpg

 

Szólj hozzá!

Saját bájitalom elkészítésének története

2022. november 20. 22:16 - sterc

Tagja vagyok egy Harry Potter tematikára épülő online szerepjátékos közösségnek. A történetünk egy varázslóiskolában játszódik, és ugyanúgy hét év után lehetünk felnőtt varázslók, mint Rowling könyvében. Házi feladatainkat fórumon kapjuk meg, és e-mailben kell a megoldásokat elküldeni. A kötelező feladatok mellett számos kreatív pályázat is kiírásra kerül. Természetesen a közösség anyagait, az órák anyagait semmi szín alatt nem tölteném fel, hiszen az szerintem lopás, de nagyon sok novellát, videót készítettem, amelyek az én szellemi tulajdonomat képezik, és nagyon szívesen megmutatnám a nagy világnak. Akit mélyebben érdekel a Grácia Roxfort online varázslóiskola, sok-sok kreatív ötlettel, szerepjátékokkal, fantasztikus közösséggel, annak mindenképp javaslom a csatlakozást a felvételi időszakban, évente kb. 2 alkalommal nyílnak meg az iskola kapui. Ezt a rövid bevezetőt minden olyan alkotáshoz kirakom, amelyet eredetileg a Grácia Roxfort online varázslóiskola keretein belül álmodtam meg. 

Azt a nagy hibát követtem el fiatal koromban, hogy a szerelmi bánat elleni bájital kifejlesztésén dolgoztam. Mire a történetem végére érek, te is rájössz, kedves olvasóm, hogy miért érzem életem legnagyobb tévedésének.

Pályán kezdetén egy kis skandináv falu bájital mestere voltam. A Roxfort elvégzése után kaptam néhány nagyon kecsegtető ajánlatot, én mégis amellett döntöttem, hogy pár évre elvonulok, és egy kis patikát nyitottam, egy eldugott helyen, ahol saját készítésű bájitalokat árultam. Általában ismert recepteket követtem, de alkalmanként tökéletesítettem egy-egy főzeten, később néhány egyszerűbb saját receptúra is a repertoár része lett.

Aztán egy esős napon betoppant Ő… Korábban is láttam a faluban több alkalommal, és nem is volt az esetem, de ahogyan ott állt az ajtóban és folyt le a talárján az a sok esővíz a padlóra, én csak álltam, néztem a sziluettjét, és megdobbant a szívem. Ami egyébként nagyon meglepő, tekintve, hogy nem is az esetem.

Gyorsan történt minden, elsöprő erővel tört be az életembe, mint egy hurrikán. Olyan intenzíven szerettem Őt, ahogy korábban senkit.

Nem untatnálak ezzel, kedves olvasó, de kezdetben amilyen heves lánggal égett, olyan keserves gyorsasággal lett vége a közös pályafutásunknak. Szívemben akkora tátongó űrt hagyott, amelyet elviselni lehetetlen. Az emlékeket kicsit sem bántam, hiszen mindenből tanul az ember, ha bántam volna felejtésátokkal próbálkoztam volna, én az érzést akartam eltüntetni szaggatott szívemből.

Több átforgolódott éjszaka után eldöntöttem, hogy bizony feltalálom a szerelmi bánatot elnyomó elixírt. Mint egy megszállott dolgoztam éjjel-nappal. Egy idő után nem tudtam, hogy hétköznap van-e vagy éjjel, vagy egyáltalán melyik napszakban járunk. Hónapok teltek el, még a vásárlóim is elpártoltak tőlem.

Aztán egy nap… Sikerült. Működött! Megittam, és többé nem érdekelt. Többé nem éreztem. Megkönnyebbülés volt, hogy nem fájt többé a lelkem, úgy éreztem, fellélegeztem, újra kaptam levegőt. A bájitalt anti-Amortencia hatása miatt Antamomore vagy egyszerűbben Antamore főzetnek neveztem el.

Az csak hónapok, évek múltával derült ki, hogy mekkorát tévedtem az elixírrel kapcsolatban. A boltom polcain is megjelent, és bevallom szépen hozott a konyhára, panasz nem volt Szépen gyarapodott az üzlet, megházasodtam, gyermekeim születtek, de nem voltam boldog. Mert nem éreztem semmit. A bájital mellékhatására ugyanis csak későn jöttem rá, nem csak a szerelmi bánatot, hanem a szerelemmel kapcsolatos pozitív érzelmeket is eltörölte örökre. A felismerés után jöttem rá, hogy a pozitív érzelmeket is csak akkor tudjuk megélni, ha a negatívokon is keresztül megyünk, hiszen az is az élet része, de már késő volt...

Szólj hozzá!
Címkék: Grácia

Időtálló szerelem

2022. július 30. 19:52 - sterc

Az időutazó felesége - évad közép kritika

Ezúttal egy sorozat ajánlóval jöttem nektek. Általában, amikor készülök egy cikkre, minden általam szóba hozott filmet, sorozatot, könyvet el szoktam olvasni, ami néha azt jelenti, hogy hetekig a szabadidőm nagy részében csak Batmant filmeket vagy bizonyos tematikájú sorozatokat darálok, de ez a mai ajánlóm kivétel ez alól. Az időutazó feleségének alapja Audrey Niffenegger nagy sikerű regénye, amelyet 2007-ben már megfilmesítettek, jelenleg pedig egy hat részes minisorozat formájában dolgozzák fel. A cikk megjelenésekor négy rész elérhető a HBO Maxon. Az pedig, hogy nincsenek teljes ismereteim a műről a cikk pillanatában, nem jellemző rám. Nem olvastam a regényt és a film is valahogy kimaradt eddig, és ameddig nem elérhető a sorozat minden darabja, addig ezt nem is szeretném pótolni. Úgy sejtem, hogy azért a cselekmény némileg el fog térni a filmtől, de mégsem szeretném, ha lelőné a sorozat poénját a film, és mivel ezt kezdtem el nézni, ezt szeretném előbb befejezni. A sorozatot egyébként Steven Moffat neve fémjelzi, aki a Ki vagy, Doki? és Sherlockkal már bizonyított.

az_idoutazo_felesege_1_kep.jpg

Többször említettem már, hogy nekem semmi bajom a romantikus filmekkel, de csak akkor, ha űrhajón játszódnak vagy szerepel benne boszorkány, jelmezes igazságosztó vagy idegen lény, esetleg a jövőben játszódik.

Az időutazó felesége egy nagyon jó példa erre, tulajdonképp az alapötletet kivéve semmi sci-fi nincs benne, egy szerelmi történet némi drámai felhanggal. Az alapszituáció, hogy Henry (Theo James) egy genetikai hiba miatt időnként eltűnik, és valamikor, de általában a saját életének idején, máskor bukkan fel, majd órák, néha napok múlva visszatér, és ott folytatja az életét, ahol abbahagyta.

Viszont ahogyan a cím is adja, ill. ahogyan több részben is elhangzik ez a sorozat főszereplője nem az időutazó, hanem a felesége. Az időutazást Henry nem tudja kontrollálni, tehetetlenül zuhan át az idősíkokon, és ehhez megpróbált alkalmazkodni. Az utazásokban azért bizonyos minta mégis létezik. Azok a pillanatok vagy emberek, akik fontosak a férfi számára, odavonzzák őt, és bizonyos időpillanatokba vagy személyekhez vissza-visszatér. Claire (Rose Leslie) hat évesen találkozik először Henryvel, aki akkor a harmincas éveiben jár, és elmondja neki, hogy időutazó. Henry gyakran meglátogatja még gyermekkorában Claire-t, aki huszonévesen találkozik először a saját idejében élő Henryvel is, aki mit sem tudott (még) az idősebb én látogatásairól. Első olvasásra felvetődhet a kérdés, hogy vajon ezt az egészet hogy lehet megjeleníteni úgy, hogy izgalmas legyen, de egyben követhető is. Úgy gondolom, hogy ezt mesterien megoldották, és már az első részben érthetően lefektetik a szabályokat. A sorozat hangulata magával ragad, a képernyő elé szegez, a melodramaturgikus hangulatot vagy a vészjósló előjeleket olyan könnyedebb pillanatok váltják fel, amikor például a fiatalabb és idősebb Henry beszólogat egymásnak. A szereplőket több idősíikon, több életkorban ismerhetjük meg, amelyből kiválóan látszik, hogy mennyit és miben változik egy ember évtizedek alatt, ennek megvalósítása különösen tetszett. A szereplők különböző életkoraikban egymás különböző változataival találkoznak, néha egyszerre többel is, és ez a felállás nem egy agyon használt séma, hanem valami másabb, újabb ötlet.

az_idoutazo_felesege_2_kep.jpg

Az első részben felvázolták a helyzetet nagyon szórakoztató módon, néhány vészjósló előjelet elrejtettek közben, amely néhány későbbi eseményre utalhat, de nem tudtam elképzelni, hogy hova tudják még fokozni a dolgot, aztán a második és különösen a harmadik résszel még rá tudtak tenni több lapáttal. A negyedik rész talán kevésbé volt drámai, de nem kevésbé volt jó. Olvasóimmal együtt várom kíváncsian a végkifejletet az utolsó két rész formájában. Akik látták vagy olvasták a korábbi műveket, nekik is szívből ajánlom, mert ugyan én nem láttam őket, de ahogy némi információ morzsákba futok olvasgatás közben, nekik is tartogathat meglepetéseket a sorozat.

Szólj hozzá!
Címkék: film

Apám

2022. június 27. 19:18 - sterc

Egy másik Univerzumban együtt nézzük a Marvel filmeket. Azon vitatkozunk, hogy Amerika Kapitány vagy Vasember a menőbb, de titkon azért tudjuk egymásról, hogy neked Fekete Özvegy, nekem pedig Thor tetszik. Az összes új Star Wars filmet megnéztük együtt a moziban. Egy alkalommal valaki azt hitte a barátnőd vagyok. Nagyot nevettünk, hiszen jobban megnézve minket, le sem tagadhatnánk, hogy rokonok vagyunk. Hiába a régi trilógiát láttad először, az újakat is imádod, nem bírlak meggyőzni, hogy teljesen gagyi. Mindjuk annyira nem, mint a legtöbb DC, azokat együtt fikázzuk.

Amikor kislány voltam, említetted, hogy egyszer elmennél egy tengeri, néhány hetes hajóútra, akkor eldöntöttem, hogy megajándékozlak vele a hatvanadik születésnapodon. Sajnos ez nem jött össze, de most gyűjtök, hogy a hetvenediken elmehess.

Megtanítottalak facebookozni és meghívtalak ncore-ra. A facebook nem nagyon érdekel, de néhány hét alatt letöltöttél többszáz gigabájt filmet. Remélem vissza is töltöd, mert nem akarom, hogy kidobjanak emiatt.

Ebben az univerzumban úgy neveltél, hogy bármire képes vagyok, amit csak szeretnék. Hálás vagyok érte, hogy soha egy szemernyi kétséged sem volt felőle, hogy érek annyit, mint bárki más, és önálló, erős személyiséget neveltél, aki elérheti, amire vágyik.

Amikor ötven évesen haldokoltál, hiába szerettelek, hiába álltunk közel, nem bírtalak gyakran látogatni. Egyszerűen nem ment. Nem voltál mér önmagad. Nem tudom, hogy a sors kegyessége vagy inkább a kegyetlensége, hogy nem voltál tudatában már a körülötted zajló eseményeknek. A Rekviem egy álomért filmben van egy nagyon szomorú jelenet. Nagyjából az a lényege, hogy minden tönkremegy, a főszereplők élete romokban. A lány és a fiú telefonon beszélgetnek, és sírva ígérik meg egymásnak, hogy hamarosan találkoznak, mindezt úgy, hogy mindketten tudják, erre semmi esély. Hasonló játszódott le anyu és köztem, beszéltük, hogy majd megyek haza, de nem mentem. Nem tudtam.

Miután meghaltál, visszatérő álmom volt, hogy péntekenként vársz rám a pályaudvaron, de nem megyek, és hiába vársz. Pedig én ott vagyok, te nem vársz rám többé.

Egy másik dimenzióban megismered a leendő férjem, a találkozás ugyan kissé kínos, de neki ugyanolyan lelkesen magyarázod az acél minőségének betűs besorolását, mint ahogy nekem is állandóan. A diplomaosztómra a fél rokonságot meghívod, pedig megbeszéltük, hogy csak magunk leszünk. Nagyon büszke vagy rám, és én ettől annyira lelkes, mint soha. A diplomám a te álmod legalább annyira, mint az enyém, ha nem jobban. Hogy te büszke vagy rám, az egyik legfontosabb mozgatórugóm. Amikor eljön az ideje az oltárhoz kísérsz, és sok boldogságot kívánsz. Amikor megtudod, hogy ikerunokáid lesznek, te vagy a legboldogabb ember a világon. Újra plafonig érő karácsonyfát állítasz télen, hiszen megígérted, hogy így teszel, ha újra gyerekzsivaj hallatszik. Először csak ringatod őket, de amikor eljön az ideje betűket és számokat tanítasz nekik. Látod őket felnőni, ahogy engem is.

Egy párhuzamos dimenzióban még mindig együtt nézzük a Marvel filmeket.

 

Szólj hozzá!
Címkék: sztori

"Kinek van szüksége anyáknapjára!?"

2022. június 06. 20:33 - sterc

avagy két szösszenet a gyerekeimtől

No. 1.: A hét éves ikerfiaim kitalálták, hogy nekem nincs szükségem anyáknapjára, mindezt pedig így tálalták, szinte felváltva mondták:

-Anya, neked semmi szükséged anyáknapjára, mert te mindig olyan vidám vagy! Azokat az anyukákat kell felvidítani, akik szomorúak, de hát te annyira boldog vagy velünk!

No. 2.:  A hét éves fiamnak magyarázom, hogy ne álljon szóba idegenekkel. Mondtam neki, hogy az apukája vagy én fogok elmenni érte mindig, és ha mégsem, akkor esetleg beszéljünk meg egy jelszót. Aki azt nem tudja, azt biztosan nem én küldtem.  Erre ő:

-De anya, és mennyi időt adjak rá szerinted, hogy kitalálja a jelszót, tíz percet adhatok neki, hogy rájöjjön?

Szólj hozzá!
Címkék: sztori

LEGO Ninjago Kai's Fire Dragon EVO és LEGO Superheroes Batmobil: The Penguin Chase készletek

2022. június 03. 21:10 - sterc

 

20220603_200158.jpg20220603_195303.jpg

 

 

 

 

 

 

 

20220602_143409.jpg

Néhány éve, még gyesen lévő anyukakánt regisztráltam néhány terméktesztelős oldalra. Ezeknek jellemzőjük, hogy jelentkezel bizonyos teszt projektekre, és ha beleillesz abba a profilba, amit ők keresnek, és beleférsz a létszámba, akkor ingyen kapsz termékmintát, cserébe pedig értékelni kell a terméket, esetleg amennyiben elégedett az ember, a közösségi média felületein posztol vagy véleményeket ír. Néha csak 100, de sokszor akár 500 kiválasztott is van. Kb. 6 éve vagyok tag a trnd oldalon, és azóta tesztelhettem Cien testápolót, Vintage festéket, Perwoll folyékony mosószert, Lupilu popistörlőt, Flora margarint, PreVital macskaeledelt, és legutóbb ezt a két csodás LEGO készletet élvezhettük a gyerekekkel. Illetve egyéb cégen/lehetőségen keresztül már rizst és öko mosószert is tesztelhettem. Sőt, egy alkalommal ismerős jutott be, aki tudott adni nekem is a mintákból.

img_20211122_190841_211.jpgreceived_1266226830151021.jpeg nevtelen.png

 

 

LEGO Ninjago Kai's Fire Dragon EVO 

20220602_192058.jpg

Korhatár: A LEGO-ra írt 6+ korhatár teljesen reális. A hét éves fiú ikreimmel raktuk ki, és ugyan tapasztalt legósok, de sikerült egyedül kirakni, és a türelmük, figyelmük is kitartott végig.

Időigény: Körülbelül 2 óra kirakni egy hét évesnek, ha nem siet különösebben.

Nehézség: A korhatárnak megfelelő a nehézsége.

Élmény: Nagyon jópofa játék, a drón képes kisebb elemet kilőni, ezt különösen élvezik a gyerekek.

20220603_064054.jpg

Összegzés: Élvezhető, pont elegendő nehézségű feladat egy hét évesnek, akik ebben a korban különösen szeretik a sárkányos játékokat, habár kedvenc elem volt a lövésre képes drón is. Ebben az életkorban nagyon jó ajándék, én szoktam szülinapi zsúrra is vinni ajándékba hasonló készleteket. Egy LEGO-val az ember sose lő mellé.

20220603_205852_1.jpg

 

LEGO Superheroes Batmobil: The Penguin Chase

20220603_064319.jpg

Érdekes volt ezt a készletet megkapni pont azután nem sokkal, hogy az összes régi és új Batman filmet, némelyiket sokadszorra újranéztem. Éppen a legjobbkor!

A Ninjago készletet aznap este összeraktuk, amikor érkezett, viszont a Batmobil másnapra maradt. A gyermekeimnek szünet volt, de sajnos nekem dolgozni kellett mennem, és nagyon szerettem volna, ha megvárnak vele a gyerekek, de annyira szerették volna, hogy megengedtem, hogy egyedül álljanka neki, habár a férjem otthon volt, és szükség is volt a segítségére. Ennél a készletnél a gyerekek, és az ő elmondására hagyatkoztam.

Korhatár: Az előző készletnél valamivel nehezebb, 8+ besorolást kapott, ami egyébként teljesen hihető, ugyanis valamivel összetettebb a másiknál, de azért bőven élvezhető a hét éves korosztálynak is.

Időigény: A hét éves gyerekek három órát szántak rá, de kétszer egy órára segíteni kellett nekik a férjem elmondása szerint, ugyanis nem volt egyszerű rájönni, hogy a nagyon hasonló, sok kis fekete rész közül pontosan melyiket kell megtalálni, illetve a képeken a szürke és a fekete között nem mindig látták a különbséget.

Nehézség: A korhatár besorolásnak megfelelő.

Élmény: Nagyon élvezték összerakni, és játszani is szeretnek vele. Ez az autó is képes kilőni magából tüskét, illetve felszerelhetők rá kék lángcsóvák, amikkel nagyon jól néz ki.

20220603_204849.jpg

Összegzés: Nagyon elfogult vagyok a szuperhős cuccokkal, így alapvetően előnyből indul ez a készlet. De valljuk be, egy Batmobil csakis menő lehet. Nekem nagyon tetszik, és a gyerekeimnek is.

A Ninjago készletet az 5-8 éves, a Batmobilt pedig a 7-10 éves korosztálynak ajánlom szívből! A LEGO sosem tartozott a legolcsóbb játékok közé, viszont ha az ár/érték arányt nézzük, akkor mindenképp megéri, hiszen értékálló, és bármelyik másik játéknál tartósabb.

Szólj hozzá!

A sötét, a sötétebb és a legsötétebb lovag

2022. május 29. 22:43 - sterc

 

Ez alkalommal Gotham város jelmezes igazságosztója kerül górcső alá. Batman az egyik legnépszerűbb DC hős. Bruce Wayne gyermekkori tragédiája végigkíséri az életét. A szülei ugyanis egy gyilkosság áldozatai lettek még gyermekkorában, amelynek tanúja is, felnőve pedig a ráhagyott milliárdok segítségével próbál küzdeni a bűnözés ellen. Céltalan bosszúvágyát azonban ez nem elégíti ki, megalkotja jelmezes igazságosztó alteregóját, Batmant, akinek bőrébe bújva az utcákon közelharcot vív a bűnözés ellen egy olyan korrupt és romlott városban, ami nem is biztos, hogy megérdemli áldozatát.

 

Batman (1989)

Az 1989-es Batman film Michael Keaton főszereplésével igazi kultfilmmé vált, és lerakta a modern szuperhős filmek alapjait. A sztori nem jár be nagy ívet és nincs komoly csattanó sem, de egy kerek egész, amely egyetlen percre sem válik unalmassá. Ennyi év után is ki tudom jelenteni, hogy nem öregedett rosszul, remekül megkomponált film, a játékidő egy perccel se több vagy kevesebb a kelleténél, pont elég hozzá, hogy megfelelően feszes narratívát kapjunk. Michael Keaton Batmanje képregényhűen sötét, emellett szimpatikus karakter. A film megmutatja Bruce Wayne indítékait, de Batmanként is eleget látjuk. Egyetlen komoly negatívum lengi be, méghozzá az, hogy hiába ő a címszereplő, az igazi főszereplő Jack Nicholson Jokere, aki mellett senki más nem lehet érdekes a képernyőn. Frappáns megoldás volt a készítőktől hős és antiős eredettörténetét így összefonni. A női főszereplő Kim Basinger, aki Vicki Vale-t alakítja nem kap kulcsszerepet, de cserébe nem is válik idegesítővé. Véleményem szerint az egyik legjobban sikerült Batman mozi.

batman_1989.jpg

 

Batman visszatér (1992)

Személy szerint nem a kedvenc Batman filmem, habár kétségtelen, hogy a Tim Burton-féle atmoszféra hasonlóan magával ragad, mint a korábbi rész esetében is. A címszerepben maradt Michael Keaton, aki még mindig kellően komor, mellesleg rutinból hozza a figurát. Batman ellenlábasát, Pingvint Danny DeVito alakítja, karaktere alapvetően tetszik, habár néhol túltolták szerintem az undorítósági szintet, ebben a filmben soknak éreztem, és néhol a ripacskodás is felütötte a fejét. Christopher Walken Max Shreckjét kifejezetten szerettem, a gátlástalan politikai karrierre törő üzletember nagyon is aktuális téma bármely országban, bármely korban. A filmmel kapcsolatban azonban nekem a női főszereplővel volt a legnagyobb gondom. A Michelle Pfeiffer alakította Selina Kyle egy nagyon okos, elnyomott női karakter, aki a testi és lelki traumái miatt Macskanővé alakul. Számomra egyáltalán nem megalapozottak az indítékai, főleg a Batmannel szemben fennálló féktelen gyűlölet háttere áll ingatag lábakon. A film végén Batman egy a szuperhős filmekben előbb-utóbb előkerülő, kissé elcsépelt, de azért releváns erkölcsi dilemmát hoz fel: Szabad-e önbíráskodni, esetleg ölni. A helyes választ természetesen hősünk tudja, és Macskanőt sem hagyja, hogy hibát kövessen el. Az csak kicsit ront az élményen, ha emlékszünk rá, hogy a film elején a harc hevében mennyire veszi ezeket az elveket számításba, és milyen korlátokat lép át.

batman_1992.jpg

 

Mindörökké Batman (1995)

Az első két rész komor stílusát és a teljes szereplőgárdát is lecserélték. Tim Burtont, aki egyébként producerként azért maradt, Joel Schumacher váltotta le. Az új rendező érdekes módon inkább a horror-thriller műfajban szerzett hírnevet, mégis a korábbi sötét és kegyetlen Gotham helyett egy vásári kavalkádot elevenít meg a képernyőn. Val Kilmer szerintem nem volt rossz sem a megkeseredett milliárdos, sem pedig Batman szerepében, habár mintha Keaton stílusát próbálta volna hozni, összességében nekem tetszett a játéka. Az ellenlábasok a korábbiakhoz képest, egy cirkuszi forgatagnak megfelelően harsányak, elnagyoltak, kissé komikusak. Jim Carrey a tőle megszokott stílusban hozza Rébuszt, aki ripacs és rikító, de mi így szeretjük. Tommy Lee Jones Kétarca ugyan csak a karakter felszínét kapargatja, de azért korrekt. A Nicole Kidman alakította dr. Chase Meridian figurájára szerintem kifejezetten kínosra sikerült. A teljesen szakmaiatlan és Batman-rajongó pszichiáter legtöbb jelenete szekunder szégyenérzetet vált ki belőlem, és valahol bízom benne, hogy a legtöbb nőtársamból is. Jó ötlet volt viszont Robin karakterének ilyen fajta felvezetése, Batman eredetével való párhuzamba állítása, a szerepét Chris O’Donell látja el. Ennek a résznek a hangulata merőben más a korábbiakhoz képest, és talán kevésé öregedett jól az elsőnél, mégis élvezhető és szórakoztató mozi.

mindorokke-batman--830.jpg

Batman és Robin (1997)

Nem tudom, hogy mit lehetne mondani arról a filmről, amely miatt még a szereplői és az alkotói is folyton bocsánatot kérnek. Talán azt, hogy tényleg nem lett jó. Nem csak szerintem, hanem tulajdonképpen bárki szerint. Még maga Joel Schumacher, aki maradt a rendezői székben is, bocsánatot kért több alkalommal. Nem csak hogy nem aratott sikert a rajongók vagy a kritkusok körében, hanem egyenesen szörnyűnek tartják. Bevallom, szerintem is kész katasztrófa. A film akkorát bukott, hogy három előkészületi stádiumban lévő filmet is lefújtak miatta, méghozzá Tim Burton készülőben lévő Superman moziját, habár a rendezőnek nem volt mér köze ehhez a részhez, Robin önálló filmjét, és az ötödik részt. Érdekes, hogy minden adott lett volna hozzá, hogy egy igazán jó filmet kapjunk: Kellően felhypeolt közönség, jó szereplőgárda, megfelelő anyagi háttér. Valahogy mégis fontosabb volt a merchandise, mint egy jó film készítése. A karrierje kezdetén álló George Clooney Batmanje és Chris O’Donell Robinja egy teljesen gyermeteg konfliktusba keveredik egymással, a párbeszédek olyanok, mintha óvodások vitatkoznának. Az ellenlábasokat Uma Thurman, mint Méregcsók és Arnold Schwartzenegger, mint Mr. Fagy személyesíti meg. Szerepet kap még egy szörnyen gagyi Bane, akit Robert Swenson személyesít meg, és teljesen indokoatlanul feltűnik Alicia Silverstone is, akiből Batgirl lesz. Történet az gyakorlatilag nincs, csupán az unalmas, videoklipszerű betétek, a semmitmondó, infantilis párbeszédek és a gagyi hősök és antihősök parádézása váltakozik a már említett megalapozatlan civódással megspékelve. Osztom Kevin Feige véleményét, hogy a Batman és Robin az egyik legfontosabb képregény film, hiszen ennek bukása ébresztette rá a filmkészítőket, hogy jobb képregényfilmeket kellene alkotniuk.

 batman_1997.jpg

Batman - Kezdődik (2005)

A kudarc után néhány év kihagyás után úgy döntöttek, hogy nem folytatják a szériát, hanem rebootolják. Gotham igazságosztója eleve jóval komorabb, mint a többi hős, de Christopher Nolan trilógiája még sötétebb tónust üt meg. Szeretik ezt a filmet két folytatásával együtt realisztikusnak nevezni, de bevallom, én nem tartom egészen annak, inkább fogalmaznék úgy, hogy realisztikusabb az eddigieknél. Christian Bale kiváló választás volt a címszerepre. Ő az a színész, aki egy szerep kedvéért képes adott esetben betegesen soványra fogyni, vagy többtíz kilogramm izmot magára építeni, és ebben a filmben is kitett magáért, ráadásul alkata, magassága az eddigi Batmanek közül a legközelebb áll a képregényekben leírtakhoz. A történet és a csavar is sokkal komplexebb, mint eddig. A női karakter végre kompetens és szimpatikus, Rachel Dawes szerepében Katie Holmes. Az antagonisták figurái is kellően komplexek és indítékaik megalapozottak. Bruce korábbi mesterét, Henri Ducardot Liam Neeson, Madárijesztőt pedig Cillian Murphy alakítja, akinek karaktere nekem különösen tetszett. Említést érdemel még Godon felügyelő, akit Gary Oldman személyesít meg, ő is nagyon szerethető volt. Ugyan szerintem nem a trilógia legjobb darabja, mégis egy nagyon jó film, és szerves része egy egésznek, jó kezdete ennek az etapnak.

 batman_2005.jpg

Batman - A sötét lovag (2008)

A Nolan-féle Batman trilógia középső darabjában egy fénykorában lévő Batmant láthatunk, akinek civil alteregója csak és kizárólag azért létezik, hogy a jelmezes igazságosztó személyiséget kiszolgálja. Batman legnagyobb ellenségét, Jokert Health Ledger zseniálisan formálja meg, itt nem egy maffiózót, hanem egy igazi kegyetlen konspirátort kapunk meg. Szerintem zseniális volt, hogy minden áldozatának másképpen mesélte a sebhelyeinek a történetét, ezzel még félelmetesebbé és kiszámíthatatlanabbá tette a figuráját. Nagy utat jár be Aaron Eckhart Harvey Dentje és Gary Oldman Gordon felügyelője is. Előbbinek fordulata még ha kicsit megalapozatlannak tűnik is, de mégis jó dramaturgiai húzás a készítők részéről. Rachel Dawes szerepében ezúttal Maggie Gyllenthaalt láthatjuk, akit Katie Holmes után kicsit nehéz megszokni, de az ő figurája is érdekes történetet tudhat magáénak. A film jól sikerült, és a jó kritikák mellett kasszasiker is lett.

 batman_2008.jpg

Batman - Felemelkedés (2012)

Kár lenne tagadnom, mert a bekezdés elolvasása után valószínűleg mindenki ráébredne, hogy ez a kedvenc Batman filmem. Ebben a részben egy megöregedett, megkeseredett Bruce Wayne‑t ismerhetünk meg, aki a világtól elvonultan él az előző rész végső fordulata miatt, ám Gotham városának mégis szüksége van Batmanre, de úgy néz ki, hogy Bruce-nak is, emiatt újra felveszi a köpenyt. A várost fenyegető Bane szerepében Tom Hardy zseniális még akkor is, ha egy az arcát eltakaró maszkban van szinte végig. Batman emberére talál Bane-ben, aki testileg és lelkileg is összetöri, és hősünknek innen kell felépülnie, hogy győzhessen. A történtvezetés, az események ritmusa, a játékidő mind tökéletes. Tetszett az akció-párbeszédek aránya és az is, hogy ez a történet nem Batmanről, hanem Bruce Wayne-ről szólt. Megkaptuk véleményem szerint az eddigi legjobb Macskanőt, aki nem egy őrült macskás nő volt, hanem egy profi tolvaj, Anne Hathaway tálalásában. Érdekesség, hogy a filmben nem hangzik el, hogy Macskanő, nincsenek macskái és a macskás poénoktól is megkímélnek minket, csupán egyszer, mint cat burgler utalnak rá, ami besurranó tolvajt jelent. Nagyon tetszett ez az újfajta Robin ábrázolás is, amelyet Joseph Gordon-Levitt személyesít meg. A trilógia méltó lezárása, kellőképpen fennkölt végkifejlettel.

 batman_2012.jpg

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (2016)

A film a DC filmes univerzumába tartozik, és nem kifejezetten Batman mozi. Mégis szerettem volna Ben Affleck Batmenjéről is írni. Sajnos a rajongók várakozásai ellenére ő nem forgathatott önálló Batman filmet, de több moziban eljátszotta a jelmezes hőst. Az első feltűnése a Batman Superman ellenben volt.  A DC univerzum komor, ugyanis Zack Snyder ilyennek álmodta meg. Ez bizonyos hősöknek jól áll, másoknak pedig nem. A film az Acélember közvetlen folytatása, ami nekem személy szerint nagyon tetszett, de sok rajongó nem tartotta elég hitelesnek, hiszen Superman sosem volt még ennyire sötét, mint ahogyan Zack Snyder irányítása alatt Henry Cavill alakította. Neki a remény és tiszta jóság megtestesítőjének kell lennie, ami ebben a sötét univerzumban nagyon nehéz, és még számomra is csak néhány film erejéig működött. Van benne igazság, hogy veszélyes vizekre evezünk, ha Supermant komornak és realisztikusnak akarjuk látni. Viszont térjünk vissza témánkhoz, aki pedig Batman. Neki kifejezetten jól is állhat ez a komorság, de bevallom, nekem mindvégig hiányzott ebből az interpretációból valami, nem tudom megmondani, hogy mi, de valahogy nekem kevés volt. Talán egy saját mozival többet megtudhattunk volna a hátteréről, motivációiról. Mindemellett nekem ez a film sokkal jobban tetszett, mint amennyire az internet népének vagy a kritkusoknak. Az atmoszféra, a hangulat, sőt, még a történet is tetszett. Annak ellenére, amit korábban írtam arról, hogy a film vagy akár az egész univerzum hangulata melyik hőshöz illik jobban, mégis ha választanom kellene akár a két színész játéka, akár a karaktereik hitelessége között, számomra nem Batman a befutó. A téma továbbra is Batman, de nem mehetek el amellett, hogy mennyien utálták Jesse Eisenbert Lex Luthorját, pedig szerintem kifejezetten jól adaptálták a modern korra, igaz ez egy új értelmezése volt a karakternek, ami sokaknak nem jött be, de nekem igen. Összességében nekem itt még tetszett a koncepció, de csak eddig a pontig.

 batman_2016.jpg

Az igazság ligája (2017)

Erről a filmről és körülményeiről nagyon hosszasan lehetne írni, de próbálok a lényegre és Batman karakterére koncentrálni. Az egész DC univerzum lelke Zack Snyder volt, akit lehet kedvelni vagy nem, de kétség sem fér hozzá, hogy az ő víziójára építettek mindent. Sajnálatos módon azonban egy családi tragédia miatt a produkciót még a film befejezése előtt ott kellett hagynia. A producerek kapva kaptak az alkalmon, és leszerződtették a Marvel Bosszúállókat sikerre vivő rendezőjét, Joss Whedont, hogy fejezze be a filmet. Ennek az eredménye egy nagyon furcsa egyveleg lett, amely nem nyerte el sem a kritikusok, sem a rajongók tetszését. Itt már számomra is nagyon sok volt ebből a sötét hangulatból, amelyet az új rendező néhány igazán bugyuta poénnal kívánt oldani, de ettől a film nem jobban, hanem rosszabbul működött. A moziban egyébként Batman kulcsszereplő, de számomra itt sem tudott nagyot alkotni, Ben rutinból hozza a kissé megfáradt hőst, de mélységet nem vittek bele, de ez nem színészi, inkább írói vagy rendezői hiba.

 batman_2017.jpg 

Az igazság ligája – Snyder cut (2021)

A rajongók nyomására Zack Snyder tulajdonképpen szinte ingyen, néhány évvel később kiadta saját, rendezői, négy órás változatát a filmből. Sok ponton tényleg olyan az egész, mintha egy másik filmet néznénk, de nem Batman szempontjából, róla nem tudok az előzőeknél többet mondani. Ez a változat nekem sokkal jobban tetszik, de megmondom őszintén, hogy ezt sem tartom kifejezetten jó filmnek. Pozitívum, hogy bizonyos karakterekről többet megtudunk, és szerepet kap benne Jared Leto Jokere is, akit személy szerint tartok annyira, mint elődeit. A befejezése egy teljesen más, már sosem megvalósuló koncepció ígéretét hordozza, amely Snyder távozásával meghiúsult. Azért jó lett volna…

 batman_2021.jpg

Batman (2022)

Sok rajongó álma volt egy Ben Affleck-féle szóló film, de mikor már biztos volt, hogy ennek lőttek, ráadásul ott volt a DC Univerzumot ért rengeteg kritika, így inkább rebootolták a szériát. Sokan nem örültek neki, hogy Robert Pattinsonra esett a választás, mint címszereplő. Sokan a színészt még mindig a Twighlight sagával azonosítják, amely nem ennek a célközönségnek a kedvenc filmje. Azonban, aki kicsit jobban körülnéz, az látja, hogy Robert elég sokat bizonyította már tehetségét különböző alkotásokban. Szóval én nagyon vártam a végeredményt, hittem benne, hogy jó film lesz, de azért annyira nem vártam, hogy irreális elvárásaim legyenek. Sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, nem lett igazán jó. A vígasz viszont legyen az, hogy tulajdonképp nem lett rossz sem. A noir stílusú thriller filmet meg lehet nézni, leköti a figyelmet és izgalmas is, de nem átütő, és pár héttel a megnézése után alig emlékszem rá. Kezdem azzal, ami tetszett benne. Pozitívum, hogy visszatértek a gyökerekhez, és kidomborították Batman gondolkodó, nyomozó énjét. A képregényekben Batman a világ legjobb detektíve. Véleményem szerint realisztikusabb minden korábbinál. Tetszett, ahogy modernizált néhány klasszikus szereplőt. Például, hogy Pingvin, akit Colin Farrell alakít, nem egy pingvinember mutáns volt, hanem ez csak a gúnyneve volt. Macskanő is teljesen jó karakter lett Zoe Kravitz tálalásában, akit szintén bosszúvágya hajt, és a film egy pontján kénytelenek összefogni Batmannel a közös ellenség miatt. Ez a Batman nem a világot menti meg, hanem az utca mocskában vív közelharcot a korrupció ellen, ő maga a sötét bosszú, akit bármikor bedarálhat a koszos város, amit nem is biztos, hogy érdemes megmenteni. Érdekes a hősünk nyomozása Paul Dano Riddlere után és szembenézése a saját múltjával. Riddler egy igazi jelenkori terrorista is lehetne, aki kegyetlen és céljaihoz a közösségi média lehetőségeit is kihasználja. Matt Reeves rendező saját bevallása szerint is Kurt Cobainról mintázta hősét, és ez az ábrázolás jól állt a történetnek. Viszont rátérve a negatívumokra, nekem Bruce Wayne valami hihetetlenül kevés volt a filmben. Talán jobban megérthettük volna hősünket, ha ezt az oldalát is jobban megismerhetjük, nem Batmanként. Nekem nagyon hiányzott a civil szerepek megmutatása. A másik gondom, hogy szerintem erre nagyon sok volt három óra. Szeretem a hosszú filmeket, de itt teljesen indokolatlannak éreztem. Szintén nem tetszett, hogy Batman hiába tűnt nagyon okosnak és jó detektívnek, csak futott a Rébusz által direkt otthagyott morzsák után, és nem volt igazi csattanó vagy megoldás. Összességében nem volt rossz ez a film, habár annyira átütő sem, mint amilyen lehetett volna, számításba véve, hogy egy trilógia első darabja, még bármi lehet belőle.

 batman_2022.jpg

Ahogyan haladunk az időben egyre realisztikusabb és egyre sötétebb tónusú filmeket kapunk, ami egyébként nem feltétlenül baj, sőt a kor ízléséhez igazodik. Azt tudjuk, hogy Batman karaktere lényegesen eltér a legtöbb színes, néhol bárgyú szuperhősétől. Ő inkább egy sötét, komor világot képvisel, így a készült filmek stílusa is ezt az irányt képviseli, de ettől lesz valóságosabb. Szuperképessége nincs, hacsak nem a gazdagsága, és ettől még emberibb. Azon persze lehet vitatkozni, hogy kinek melyik a kedvenc Batmane vagy Jokere, de én valahol mindegyiket szeretem, és elfér mindegyik a multiverzumbabatman_extra_kep.jpgn.

 

Szólj hozzá!
Címkék: film

Próbálkozás adathalászatra

2022. május 19. 15:40 - sterc

Úgy gondolom, hogy a mai napon egy adathalász csapat próbált meglopni. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire nehéz a Rendőrség küzdelme az ilyen bandák ellen, és sokszor nem visszakereshető, hogy mi történt pontosan, de én állampolgári kötelességemnek éreztem, hogy legalább e-mailben megírjam a helyi Rendőrkapitányságnak a történteket, mellesleg a telefontanú számon is ezt javasolták.

Az egyszerűség kedvéért az adatok kitörlésével bemásolom ide a bejelentésemet, mert ebből pontosan kiderül, hogy mi történt.

kviz_kep.jpg

"Tisztelt Rendőrkapitányság!


dr. Nemtollasahátam Boróka vagyok, egy háziorvosi rendelőt üzemeltetek. A cégemnek 3 mobiltelefonja van, ebből 2 telefonszám van megadva a betegek részére, egyet pedig minden másra használok. 

Nem sokkal 10 után a rendelős telefonok közül az asszisztensem által használtra érkezett egy hívás egy nagyon kedves hölgytől, aki azt állította, hogy az OTP banktól hív, mert a számláról egy kétes utalás indult.
Az asszisztensem felvilágosította, hogy ez egy rendelői telefonszám, de a hölgy csak kötötte az ebet a karóhoz, végül letette.
Nem sokkal később 10:30-kor a másik, általában nálam lévő, de rendelős telefonon szintén az asszisztenst érte el, mert betegellátás folyt. Végül a kolléganőm odaadta a telefont, amikor a betegem ellátását befejeztem.
A hölgy kedvesen bemutatkozott, és elmondta nekem is, hogy az OTP banktól telefonál, mert két utalás indult a céges számláról, egyik 160 000 ft egy Szalai László nevű férfinak és egy másik is indult valahova, az meg 60 000 ft, én indítottam-e. Közöltem, hogy nem, de azonnal számon kértem, hogy honnan szedte ezt a két telefonszámot, hiszen mindkettő egy orvosi rendelőhöz tartozik, és sehol sem adtam meg kapcsolattartásra, ezen a kettőn tényleg csak a betegek hívhatnak. Illetve közöltem vele, hogy nekem semmi közöm ráadásul az OTP-hez, nincs ott számlám, nem is volt soha.
Erre a hölgy nagyon profin közölte, hogy azért telefonál az OTP-től, mert oda ment volna az utalás, mondjam meg, hogy melyik banknál vagyok.
Nagyon átverést sejtettem már a legelején a dolognak, de elmondtam, hogy a K&H Banknál van számlám, erre elköszönt.
Szintén nagyon furcsa számomra, de gyakorlatilag 30 másodpercen belül telefonált egy másik hölgy, aki azt állította, hogy a K&H-tól telefonál, és ugyanezt a helyzetet vázolta fel számomra, mint az első hölgy.
Viszont mielőtt jobban belemerült volna a beszédbe leállítottam, és megkértem hogy hadd hívjam vissza hivatalos vonalon. Kérdezte, hogy miért, hiszen ő a K&H hivatalos vonaláról hív. Én elmondtam neki, hogy nagyon sok a csalás, és én nem beszélek vele, csak ha én magam visszahívhatom az ügyfélszolgálaton. Erre letette. Ekkor biztos voltam már benne, hogy csalókkal van dolgom, de kicsit megijedtem, amikor ellenőriztem a telefonszámokat, és tényleg a K&H ügyfélszolgálatának számát találtam meg a híváslistában.
Ezután természetesen a bankom saját applikációján belül, azonosított vonalon biztosított róla a bankom, hogy nem volt utalás kezdeményezés egyik bankszámlámról sem.
Számomra az volt megdöbbentő, hogy látszólag a KH számáról hívtak.
Tudom, hogy bűncselekmény nem történt, és mivel nagyon időben határozottan léptem fel, még kérdést sem tudtak feltenni, de gyanítom, hogy mire ment volna ki a játék. Azt sem tudom, hogy tudnak-e vagy érdemes-e ezzel kezdeni valamit, de nem szeretném, ha rajtam múlna, ezért inkább megírtam. A csalók nagyon profik és kedvesek egyébként, azonnal hadarnak egy nevet, azonosító számot, és hogy rögzített vonalról beszélnek. Nagyon meggyőzőek és határozottak.
Viszont nagyon sok gyanús körülmény is volt, amelyek nekem feltűntek, de idősebb vagy digitális világban kevésbé járatos személyeknek nem biztos, hogy szemet szúrnak. (Például miért a rendelős számokon hívtak? Tulajdonképpen semmi adatot nem tudtak, szerintem még a nevemet sem, ezeket a bankom tudta volna.
Az érintett számok: MZ/X
Üdvözlettel: ... stb"
Mik lehetnek az eset tanulságai?
  1. Ebben a digitális világban bármikor előfordulhat, hogy megpróbálják kicsalni az adatainkat és visszaélnek vele.
  2. Annyira határozottnak és profinak tűnnek, hogy bárkit megingatnak.
  3. Hallottam már róla, hogy bizonyos honlapokat szinte megszólalásig leutánoznak adathalászok, (például bankét) vagy hogy bizonyos szolgáltatókéhoz nagyon hasonló e-mail címről írnak, de arról még nem, hogy a hívószám kijelzést is képesek módosítani.
  4. Mindig legyen gyanús, aki azonnali cselekvésre késztet, és nem hagy időt gondolkozni vagy visszahívni. (Az én esetemben is, hova sietünk, ha már letiltották a tranzakciót???)
  5. A bankom vagy más szolgáltató, ha felhív, legalább a nevemet szokta tudni, és bankkártya és bankszámla adatokat nem kérdeznek soha, hiszen ezeket tudják. (Telefonos azonosításhoz szükséges jelszót is csak akkor, ha én hívom őket, de PIN kódokat, bankkártya számokat így sem.)
  6. Írásban legyen gyanús mindig a rossz helyesírás, magyartalan szöveg.

Legyetek óvatosak!

Szólj hozzá!
Címkék: sztori

Öregítő főzet Stramarius Citana

2022. május 06. 21:24 - sterc

Tagja vagyok egy Harry Potter tematikára épülő online szerepjátékos közösségnek. A történetünk egy varázslóiskolában játszódik, és ugyanúgy hét év után lehetünk felnőtt varázslók, mint Rowling könyvében. Házi feladatainkat fórumon kapjuk meg, és e-mailben kell a megoldásokat elküldeni. A kötelező feladatok mellett számos kreatív pályázat is kiírásra kerül. Természetesen a közösség anyagait, az órák anyagait semmi szín alatt nem tölteném fel, hiszen az szerintem lopás, de nagyon sok novellát, videót készítettem, amelyek az én szellemi tulajdonomat képezik, és nagyon szívesen megmutatnám a nagy világnak. Akit mélyebben érdekel a Grácia Roxfort online varázslóiskola, sok-sok kreatív ötlettel, szerepjátékokkal, fantasztikus közösséggel, annak mindenképp javaslom a csatlakozást a felvételi időszakban, évente kb. 2 alkalommal nyílnak meg az iskola kapui. Ezt a rövid bevezetőt minden olyan alkotáshoz kirakom, amelyet eredetileg a Grácia Roxfort online varázslóiskola keretein belül álmodtam meg. 

Szólj hozzá!
Címkék: Grácia

Ármány esszencia

2022. május 06. 21:12 - sterc

Tagja vagyok egy Harry Potter tematikára épülő online szerepjátékos közösségnek. A történetünk egy varázslóiskolában játszódik, és ugyanúgy hét év után lehetünk felnőtt varázslók, mint Rowling könyvében. Házi feladatainkat fórumon kapjuk meg, és e-mailben kell a megoldásokat elküldeni. A kötelező feladatok mellett számos kreatív pályázat is kiírásra kerül. Természetesen a közösség anyagait, az órák anyagait semmi szín alatt nem tölteném fel, hiszen az szerintem lopás, de nagyon sok novellát, videót készítettem, amelyek az én szellemi tulajdonomat képezik, és nagyon szívesen megmutatnám a nagy világnak. Akit mélyebben érdekel a Grácia Roxfort online varázslóiskola, sok-sok kreatív ötlettel, szerepjátékokkal, fantasztikus közösséggel, annak mindenképp javaslom a csatlakozást a felvételi időszakban, évente kb. 2 alkalommal nyílnak meg az iskola kapui. Ezt a rövid bevezetőt minden olyan alkotáshoz kirakom, amelyet eredetileg a Grácia Roxfort online varázslóiskola keretein belül álmodtam meg. 

Szólj hozzá!
Címkék: Grácia
süti beállítások módosítása